Hírek


A téli szünet utáni első foglalkozások a következőképpen alakulnak:
Az ÓKK-ban január 9-én, Csillaghegyen és Békásmegyeren január 11-én várlak benneteket először.
Jó pihenést, kellemes karácsonyt, boldog új évet mindenkinek!
Modeszta


                                                                                                                                                                                         

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki eljött és velünk énekelt, örültem a sok nagyszülőnek, és a rengeteg apukának, testvérkéknek.

Csodás hangzást, hangulatot teremtettetek, ismét felemelő élmény volt így együtt találkozni veletek.

Énekeljetek a karácsonyfa körül is sokat, legyetek együtt, amennyit lehet, legyen nagyon szép karácsonyotok.

A képre kattintva lehet megnézni az összes fényképet:


                                                                                                                                                                                         


Kedves Anyukák!

Szeretettel hívunk-várunk Benneteket egy nagy karácsonyváró éneklésre és játékra december 9-én szombaton. 

A hétvégi időpontot azért választottuk ismét, hogy semmiképp se hagyjátok otthon az apukákat, testvéreket, nagyszülőket! Ugyanúgy, ahogy hétköznap, ide is bátran elhozhatjátok a legkisebb babákat !

Helyszín: Óbudai Kulturális Központ (San Marco utca 81.)

A szokásosnál kicsit hosszabb "Nagyringató" 10 órakor kezdődik, a földszinti nagyteremben. 

A belépésnél előforduló feltorlódás elkerülése érdekében kérjük, érkezzetek kicsit hamarabb!

A foglalkozást Hazay Ancsával vezetem majd, meghívott népzenész vendégeink is lesznek:
Újj Zsombor - hegedűvel és Patonai Bátor tekerőlanttal

Ezen a napon az előző évek sikere után egy kis karácsonyi kézműves vásárral várunk Benneteket, ahol lehetőségetek lesz szép karácsonyi ajándékot is vásárolni, ha szeretnétek!
Kézzel készült ékszereket, és mesebeli, ünnepi varrományokat vásárolhattok majd, higgyétek el nekem, szebbet a Vörösmarty téren sem találtok! :)
Az alábbi oldalakon előre tájékozódhattok a kézműves vendégeinkről:

Zóra praktikái:

Kötelező kötélékszer:

A belépő 1000 Ft / család

A közös muzsikálás miatt ezek az ünnepi foglalkozások hosszabbak!

Bejelentkezni nem szükséges!

Tavaly sikeres volt a mi kis saját kezdeményezésünk "Egyet hoztam, egyet viszek" ajándékozás, amire bárki készülhet egy kb. szappantartó méretű kis csomaggal, és ezzel ismeretlenül megajándékozhat egy másik Ringatóra járó családot. Klasszikus, ízléses apróságra gondolunk, ami lehet (felnőtt keze által!) készített apróság, egy gyertya, karácsonyfadísz, vagy, ha boltban veszitek, akkor pár száz forintnál ne legyen nagyobb az értéke! 
Kérem, hogy csomagoljátok be csinosan, és ehhez a bejáratnál lesz egy külön asztalunk, ahová letehetitek, amit hoztatok, és elvehettek egy másik kis csomagot helyette.

Ahogy az elmúlt években is, most is szeretnék Cipősdobozokat gyűjteni a rászoruló gyerekeknek, tehát aki szeretne ebben részt venni, kérem olvassa el a hivatalos honlapon a tudnivalókat, mert nem mindegy, mit teszünk bele, és mit írunk rá!
Ez a szervezés független a Ringatótól, én csak vállalom, hogy egyben elszállítom a dobozokat egy gyűjtőpontra még aznap. Általában plafonig szokott lenni a csomagtartóm. :))

Egyik ajándékozás sem feltétele a foglalkozáson való részvételnek, aki kedvet érez hozzá, csak az hozzon!

Az idén ez a dec. 9-ei lesz az utolsó foglalkozásunk, utána elkezdődik a téli szünet.

Gyertek minél többen, ünnepeljünk együtt!

Szeretettel várunk Benneteket!

Modeszta, Ancsa, Zsombor, Bátor

                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

A Ringató foglalkozásokon az őszi szünetben sem állunk most meg, ezen a héten minden helyszínen lesznek foglalkozások.
A békásmegyeri helyszín újraindul, szeretettel várok mindenkit csütörtökönként!

A szünetre való tekintettel természetesen hozhattok nagyobb testvéreket, amennyiben egészségesek,  de a babák az elsők, vigyázzunk egymás kisgyerekeire!

Tehát a csütörtöki napon lesz változás ettől a héttől, de a kedd változatlan.

KEDD
Óbudai Kulturális Központ
Változatlanul 3 csoportban

CSÜTÖRTÖK
Csillaghegyi Közösségi Ház
November 2-től a továbbiakban egy csoportban a NAGYTEREMBEN 09:45-10:15-ig !!

Békásmegyer-Ófalu Szent József Ház (Templom utca 20.)
November 2-től kezdődően csütörtökönként 10:45-11:15-ig


                                                                                                                                                                                         

A III. kerületi Ringató foglalkozások a következőképpen alakulnak november 2-től.
Szeretettel várlak Benneteket újra Békásmegyeren is! 


                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

Bizonyára sokan értesültetek már a védőnőktől az alábbi rendezvényről.

Küldöm én is a plakátot, szeretettel várunk Benneteket az ÓKK-ban pénteken!

Lesz két Ringató foglalkozás is, természetesen minden program ingyenes.

Gyertek minél többen, nagyon jó nap lesz!


                                                                                                                                                                                         
Kedves Anyukák!

Kaptam egy értesítést az ÓKK-tól, így szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy a ház felújítása sajnos mégiscsak csúszik....:(

Nagyon kérik az elnézésünket, de nem mehetünk még a héten.

Önkormányzati rendezvény miatt a jövő héten amúgy sem mehetnénk, ezért akkor így a Ringatót október 17-én tudjuk indítani.

Remélem, már nem jön közbe semmi.
Ha nem szeretnétek addig várni, akkor Csillaghegyen már három hete elindultunk, gyertek át egy kicsit, ha van kedvetek!

                                                                                                                                                                                         


Kedves Anyukák!

Az idei tanév első foglalkozásai a következőképpen alakulnak:
Csillaghegyi Közösségi ház
Szeptember 14. csütörtöktől a szokásos két csoportban.
09:30-10:00
10:15-10:45

Óbudai Kulturális Központ
A ház felújítási munkái miatt csak október első hetében tudunk kezdeni.
Az első foglalkozás október 3-án kedden lesz a szokásos 3 csoportban:
09:15-09:45
10:00-10:30
10:45-11:15

Figyelem!
Az ÓKK-ban rögtön a második héten (10-én kedden) nem lesz Ringató, mert önkormányzati rendezvény miatt nem lehet megtartani a foglalkozásokat.
Utána már a megszokott rend szerint megyünk tovább.

Óbudán szeptemberben még nem tudunk találkozni, mert családi okok miatt nem tudok jönni a Don Boscoba. Köszönöm a megértéseteket.

Az idei ősztől egy kicsi emelés lesz a Ringató árában, 1000 Ft lesz egy foglalkozás / család.

Szeretettel várlak vissza benneteket!
Ha bármi kérdésetek van, keressetek bátran!

                                                                                                                                                                                         

Ismét Ringató napokra hívunk minden régi és új Ringatós családot 2017. július 25-27-ig (FIGYELEM! Idén kedd-szerda-csütörtöki napok!) a Csillaghegyi Közösségi Házba (Budapest III., Mátyás király útja 13-15.). Térkép ITT.


Az együtt töltött időben lehetőségetek lesz különféle hangszerekkel ismerkedni.
Foglalkozásvezetők:
Hazay Annamária
G. Kovács Modeszta
Vendégünk:
Újj Zsombor népzenész



Kapunyitás: 9:30-kor, a Ringató foglalkozás 10:00 órától kb. 10:50-ig tart majd.


A rendezvény képeit az előző évekből itt, a honlap galériájában megtaláljátok.

A helyszínen Ringató könyvek vásárlására is lesz lehetőség.

A foglalkozás után játszószobával, diavetatéssel, kreatív sarokkal várunk benneteket. Mindhárom napon lehetőségetek lesz szép, igényes kézműves termékekkel ismerkedni, vásárolni.Velünk lesz:

Fülep Zsuzsa - kézzel varrt használati tárgyakkal, babalabdákkal, textilfigurákkal, szütyőkkel.
Hajas Edit - Bábkészítő

Pihenőszobát, bébiétel melegítési lehetőséget, mikrosütőt, hűtőt, pelenkázót biztosítunk.
A kert zárható, játszótér, homokozó és egy igazi villamos található benne. :)
Mivel az egész házat, a kertet és az udvaron található Kisházat is kibéreljük erre a 3 napra, kényelmesen elférünk majd időjárástól függetlenül. Esőben és nagy melegben is várunk Benneteket! :)
FIGYELEM! örömteli változás az előző évekhez képest az udvar teljes felújítása, mely során a kisebb korosztály is birtokba vehet új szabadtéri játékokat! A belső terek klímával való hűtésére is van lehetőség.



A foglalkozás utáni szabadidő eltöltéséhez hozhattok kültéri játékokat a gyerekeknek, csak annyit kérünk, hogy a megszokott módon a Ringatóra ne hozzatok be játékot, hangszert, egyéb eszközöket, ennivalót.


Kapuzárás 12:30 órakor lesz.

A tábor díját naponta is lehet fizetni, lehetőség van 1-2, vagy mindhárom délelőttön részt venni.

Napidíj: 
1500 Ft/nap egy gyermekkel érkezőknek
2000 Ft/nap két vagy több gyermekes családoknak.

Előzetes bejelentkezés nem szükséges!

ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG:
A szomszédos kerthelyiséges kisvendéglőben 12:00 órától tud majd ebédelni, aki szeretne, a közösségi házban erre nincs lehetőség: River Café étlap.
Az étkezést a tábor díja nem tartalmazza, a menüket, egyéb főételeket nem foglaljuk le előre. A vendéglőben számítanak ránk, de mindenki ott dönthet majd, hogy mit szeretne étkezni.
A menü ára 880 Ft.

Ha kérdésetek van, keressetek bátran a modeszta@ringato.hu emailcímen!

Szeretettel várunk benneteket, remélem, ismét szép nyári napokat tölthetünk majd együtt!

                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

EZEN A HELYSZÍNEN JÚLIUS 18-ÁN TARTJUK AZ UTOLSÓ NYÁRI RINGATÓKAT, UTÁNA SZÜNETET TARTUNK!

Az Óbudai Kulturális Központban megtartottuk az idei tanév utolsó foglalkozását, a ház bezárt egy nagyobb felújítás miatt. Mivel ezen a helyszínen nyári Ringatókat is szoktunk tartani, egy új, ideiglenes helyet kerestem a nyárra, illetve arra az időre, amíg ősszel az ÓKK vissza tud bennünket fogadni. Június 6-tól már az Óbudai Don Bosco Szalézi Rendházban várlak benneteket! 

Továbbra is keddenként, de két csoportban 10:00-től és 10:45-től lesznek Ringató foglalkozások.
A Rendház kb. 450 méterre van az ÓKK-tól. Köszönöm, ha hírét viszitek a nyári lehetőségnek, szeretettel várlak Benneteket! 

(És tudjátok, szuper cukrászda az udvaron! )



                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

A 2017-es év első időpontjai a következőképpen alakulnak:

január 17-e kedd - ÓKK
január 19-e csütörtök Csillaghegyi Közösségi Ház

A csoportok időpontjai és az árak nem változnak.
Szeretettel várlak vissza benneteket!

                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

Szombaton megtartottuk az idei év záró foglalkozását egy nagy karácsonyi Ringató formájában az ÓKK-ban.

Nagyon jó volt látni benneteket együtt, ahogy különböző csoportokba járó anyukák együtt énekeltek a szőnyegen.

Annyira jó látni azt is, mikor ilyen sok apukát elhoztok magatokkal, remélem, ők is jól érezték magukat.

A Karácsonyi Ringatón készült képeket ITT tudjátok megnézegetni.

Ezzel tehát elkezdődött a téli szünet, a tervek szerint január 10-én kezdünk Óbudán és 12-én Csillaghegyen.

A kezdés előtt írok még nektek az új évben.

Mindenkinek nagyon boldog, szeretettel és énekszóval teli karácsonyt kívánok!


                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

Szeretettel hívunk-várunk Benneteket egy nagy karácsonyváró éneklésre és játékra holnap, december 10-én szombaton.

Helyszín: Óbudai Kulturális Központ (San Marco utca 81.)

A szokásosnál kicsit hosszabb "Nagyringató" 10 órakor kezdődik, a földszinti nagyteremben.

A foglalkozást Hazay Ancsával vezetem majd, meghívott népzenész vendégeink is lesznek:
 Újj Zsombor - hegedűvel és Patonai Bátor tekerőlanttal

Ezen a napon apró ajándékkal és egy kis karácsonyi kézműves vásárral várunk Benneteket, ahol lehetőségetek lesz szép karácsonyi ajándékot is vásárolni, ha szeretnétek!

Ne hagyjátok otthon a testvéreket, nagyszülőket sem! Ugyanúgy, ahogy hétköznap ide is bátran elhozhatjátok a legkisebb babákat !

A belépő 500 Ft / felnőtt.

Bejelentkezni nem szükséges!

Tavaly sikeres volt a mi kis saját kezdeményezésünk "Egyet hoztam, egyet viszek" ajándékozás, amire bárki készülhet egy kb. szappantartó méretű kis csomaggal, és ezzel ismeretlenül megajándékozhat egy másik Ringatóra járó családot. Klasszikus, ízléses apróságra gondolunk, ami lehet (felnőtt keze által!) készített apróság, egy gyertya, karácsonyfadísz, vagy, ha boltban veszitek, akkor pár száz forintnál ne legyen nagyobb az értéke! 
Kérem, hogy csomagoljátok be csinosan, és ehhez a bejáratnál lesz egy külön asztalunk, ahová letehetitek, amit hoztatok, és elvehettek egy másik kis csomagot helyette.

Ahogy az elmúlt években is, most is szeretnék Cipősdobozokat gyűjteni a rászoruló gyerekeknek, tehát aki szeretne ebben részt venni, kérem olvassa el a hivatalos honlapon a tudnivalókat, mert nem mindegy, mit teszünk bele, és mit írunk rá!
Ez a szervezés független a Ringatótól, én csak vállalom, hogy egyben elszállítom a dobozokat egy gyűjtőpontra még aznap. Általában plafonig szokott lenni a csomagtartóm. :))
www.ciposdoboz.hu

Egyik ajándékozás sem feltétele a foglalkozáson való részvételnek, aki kedvet érez hozzá, csak az hozzon!

Az idén ez lesz az utolsó foglalkozásunk, utána elkezdődik a téli szünet.

Gyertek minél többen, ünnepeljünk együtt!








                                                                                                                                                                                         

Ne feledjétek, ezen a héten őszi szünetet tartunk.
Legközelebb jövő héten találkozunk mindkét helyszínen (november 8 és 10.).
Ha van kedvetek, szeretettel várunk Benneteket vasárnap, november 6-án a Magyarság Házában! A lenti plakáton elolvashatjátok a részleteket.


                                                                                                                                                                                         



                                                                                                                                                                                         
Kedves Anyukák!
Nyári szünet utáni első foglalkozások a következőképpen alakulnak a III. kerületben:
Óbudai Kulturális Központ: szeptember 13-tól.
Csillaghegyi Közösségi Ház: szeptember 15-től.
Szeretettel várlak vissza Benneteket!

                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         



                                                                                                                                                                                         

Véget ért a hosszú téli szünet, ne feledjétek, január 12-től a megszokott rendben várlak újra Benneteket!

                                                                                                                                                                                         

Szombaton megtartottuk Óbudán a Karácsonyi nagy Ringatót, nagyon köszönöm, hogy a munkanap ellenére is ilyen sokan eljöttetek és megtelt a nagyterem!
Nagyon örültem a sok mosolygós arcnak, a gyönyörű énekeknek, és természetesen annak, hogy sok apuka és több nagyszülő is velünk tartott!


December 12-én le is zártuk ezt az évet, tehát idén már nem lesznek foglalkozások!

A karácsonyi Ringató képei kint vannak már a facebookon is és a honlapomon a GALÉRIA menüpontban is!

Kívánok nektek nagyon boldog karácsonyt elsősorban egészségben, vigyázzatok magatokra és a kicsikre. És persze sok énekszót a fa alá és szeretetteljes együttlétet a családotokkal!

Szeretettel, Modeszta

                                                                                                                                                                                         



Kedves Anyukák!

Karácsonyváró nagy Ringató foglalkozásra várok minden régi és új, III. kerületi családot az Óbudai Kulturális Központba dec. 12-én szombaton délelőtt!

A foglalkozást ismét szombati napon tartjuk, hogy az apukák és a nagyszülők - a vidéken élő nagyszülők is velünk ünnepelhessenek.Természetesen szeretettel hívjuk a nagyobb testvéreket, Ringatóból kinőtt gyerekeket is egy nagy közös játékra, éneklésre.

A kezdés 10:00 órakor lesz, ha tehetitek gyertek kicsit hamarabb, hogy ne egyszerre érkezzen mindenki, ne kelljen sorakoznotok.

A legkisebb babákkal is bátran jöhettek, a nagyteremben lesz elég hely és levegő és az elmúlt évek emlékei alapján idén is nagyon jó hangulatra számíthattok!
A megszokottnál hosszabb foglalkozásra számítsatok, sok énekléssel, hangszerekkel.

A(z egyik) vendégünk Hazay Annamária lesz, Ancsát már sokan ismeritek, többek között a nyári Ringató táborból is! Nagyon örülök, hogy el tud jönni!

Belépő: 500 Ft/felnőtt 

A foglalkozás végén még ott maradunk a nagyteremben egy kis könnyű kézműveskedésre, beszélgetésre, és lehetőségetek lesz szép kézműves termékekből válogatni, akár karácsonyi ajándékba is. Velünk lesz:

Papp Zita Dóra - Zóra Praktikái
Smudláné Teller Andrea - Andy kuckója
Zsámbokréty Dóra - Eredő Alkotóműhely

Nagyon büszkén és örömmel látom, hogy az évek során sok ismeretség, barátság szövődött az óbudai, csillaghegyi és békásmegyeri szőnyegeken, nagyszerű közösség a miénk, most már nem csak a játszótéri ismerősökkel jöttök Ringatóra, hanem ringatós ismerősökkel jártok játszótérre.:)Köszönetképpen, idén először egy kis karácsonyi csereberére invitállak Benneteket! 

EGYET HOZHATSZ - EGYET VIHETSZ
Aki szeretne és van kedve, készülhet egy kicsi csomaggal, ami nagyjából akkora méretű, mint egy szappantartó, és kérem, hogy egy olyan karácsonyfadíszt vagy karácsonyi díszt tegyetek bele, amit egy másik ringatós család örömmel bontogathat és kitehet az otthonában az ünnepekkor. 
Ez az ajándék lehet saját kézzel készített, de kérem, hogy ez esetben ti, felnőttek készítsétek!
De lehet vásárolt dísz is, ebben az esetben talán célszerű valamilyen klasszikus darabot választani, nem túl extravagáns stílusút.
Kérem, hogy új ajándék legyen, nem használt tárgy, tényleg csak pár száz Ft értékű és nem élelmiszer. :)
Tehát valóban egy karácsonyfadísznyi/gyertyányi ajándék legyen.
A csomagolásnál ügyeljetek a szép, igényes csomagolópapírra, formára, hogy a megajándékozott családnak is olyan örömet szerezzetek, ami nektek is jólesne. 
Ha van kedvetek, de ez nem kötelező, beletehettek egy kis kártyát, hogy személyesebb legyen...Boldog karácsonyt kíván Edit és Marci Csillaghegyről....pl. :))
Érkezéskor letehetitek majd a kis csomagot a karácsonyi asztalunkra, és aki hoz, rögtön el is vihet egy másik csomagocskát az asztalról. 
Fontos, hogy ezek után tegyétek el a táskátokba, vagy kabátotokba, ne bontogassátok a foglalkozáson!! Inkább majd otthon a fa alatt. :)

A fentiekben való részvétel teljesen önkéntes, nem feltétele a foglalkozáson való részvételnek!
Ahogy a Cipősdoboz akcióban való részvétel sem kötelező, csak egy lehetőség, amivel nagyon sokan éltetek az elmúlt években:

CIPŐSDOBOZ AKCIÓ
A Cipősdoboz akció független a Ringató programtól, de egy nagyszerű kezdeményezés. Mindig lelkesen készültetek rá, sok doboz jött össze, ezért ebben az évben is vállalom, hogy ha szeretnétek a rászoruló gyerekeknek ilyen dobozt készíteni, akkor ide, a karácsonyi foglalkozásra elhozhatjátok a  dobozokat és én elviszem őket egyben egy gyűjtőpontra a foglalkozás után.
A csomagolás mikéntjéről, formájáról, az ajándékozás céljáról mindet elolvashattok itt:

Ne feledjétek, december 12. szombat 10 óra!
Mi nagyon készülünk, ünnepi hangulattal várunk Benneteket!
Ha bármi kérdésetek van, nyugodtan írjatok.

Az előző évek karácsonyi Ringatóinak fotóit itt, a honlap galériájában megnézhetitek.

Szeretettel,
Modeszta

                                                                                                                                                                                         
Foglalkozások a III. kerületben:
Óbudai Kulturális Központban keddenként,
09:15-09:45
10:00-10:30
10:45-11:15
Csillaghegyi Közösségi Házban csütörtökönként,
09:30-10:00
10:15-10:45
Szeretettel várlak Benneteket!

                                                                                                                                                                                         
Kedves Anyukák!

Múlt héten lezajlottak a Ringató napok Csillaghegyen, köszönöm mindenkinek, aki az év legmelegebb napjain is velünk volt! :) Nagyszerűek voltatok!

Ezzel elkezdődött a nyári szünet a III. kerületi Ringatókon.

Köszönöm szépen mindenkinek az egész éves figyelmet és az együtt töltött szép délelőttöket.

Énekeljetek nyáron is sokat a gyerekeknek, ősszel a szokásos helyszíneken és időpontokban várlak vissza Benneteket.

Az első foglalkozás szeptember 15-én lesz Óbudán és 17-én Csillaghegyen.

A Ringató napok fotóit ITT megnézhetitek.

Kérem, csatlakozzatok a III. kerületi Ringatós facebook oldalhoz, hogy könnyebben eljussanak hozzátok a bennünket érintő információk. Köszönöm. :)

Kellemes pihenést kívánok mindenkinek!

Modeszta

                                                                                                                                                                                         

Ismét Ringató napokra hívunk minden régi és új Ringatós családot 2015. július 22-24-ig (szerda-csütörtök-pénteki napok) a Csillaghegyi Közösségi Házba (Budapest III., Mátyás király útja 13-15.). Térkép ITT.


Az együtt töltött időben lehetőségetek lesz különféle hangszerekkel ismerkedni (hegedű, furulya, gitár).
Foglalkozásvezetők:
Hazay Annamária
G. Kovács Modeszta
Gróh Ilona
Vendégünk lesz Újj Zsombor népzenész.


Kapunyitás: 9:30-kor, a Ringató foglalkozás 10:00 órától kb. 10:50-ig tart majd.


A rendezvény képeit az előző évekből itt, a honlap galériájában megtaláljátok.

A helyszínen Ringató könyvek vásárlására és szerdai napon dedikálásra is lesz lehetőség Gróh Ilivel.

A foglalkozás után játszószobával, kreatív sarokkal várunk benneteket. Mindhárom napon lehetőségetek lesz szép, igényes kézműves termékekkel ismerkedni, vásárolni.Velünk lesz:

Fülep Zsuzsa - kézzel varrt használati tárgyakkal, babalabdákkal, textilfigurákkal.
Hajas Edit - kesztyű- és ujjbábokkal, kézműves ékszerekkel.
Faragó Éva textilből varrt Babuskáival, szundi kellékekkel és dekorációs szépségekkel www.lizilabor.hu
Baranyai Ágnes - Boglárt - Régi idők divatja/ Népi gyermekruhák

Lehetőségetek lesz szakértőkkel is beszélgetni, Héja-Szabó Judit intim torna tréner szívesen válaszol a kérdéseitekre.
Tervezünk védőnői tanácsadó félórákat is.

Pihenőszobát, bébiétel melegítési lehetőséget, mikrosütőt, hűtőt, pelenkázót biztosítunk.
A kert zárható, játszótér, homokozó és egy igazi villamos található benne. :)
Mivel az egész házat, a kertet és az udvaron található Kisházat is kibéreljük erre a 3 napra, kényelmesen elférünk majd időjárástól függetlenül. Esőben és nagy melegben is várunk Benneteket! :)


A foglalkozás utáni szabadidő eltöltéséhez hozhattok kültéri játékokat a gyerekeknek, csak annyit kérünk, hogy a megszokott módon a Ringatóra ne hozzatok be játékot, hangszert, egyéb eszközöket, ennivalót.

Kapuzárás 13:00 órakor lesz.



A tábor díját naponta is lehet fizetni, lehetőség van 1-2, vagy mindhárom délelőttön részt venni.

Napidíj: 1500 Ft/nap egy gyermekkel érkezőknek, 2000 Ft/nap két vagy több gyermekes családoknak.

Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

A szomszédos kerthelyiséges kisvendéglőben 12:00 órától tud majd ebédelni, aki szeretne, a közösségi házban erre nincs lehetőség: River Café étlap.
Az étkezést a tábor díja nem tartalmazza, a menüket, egyéb főételeket nem foglaljuk le előre. A vendéglőben számítanak ránk, de mindenki ott dönthet majd, hogy mit szeretne étkezni.
A menü ára 780 Ft.

A fenti információk folyamatosan bővülhetnek a kezdésig!
Ha kérdésetek van, keressetek bátran a modeszta@ringato.hu emailcímen!

Szeretettel várunk benneteket, remélem, ismét szép nyári napokat tölthetünk majd együtt!

                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

Ezen a nyáron a következő alkalmakon találkozhatunk még a San Marcoban:

Július 14-én és 21-én.
Két csoportban, 9:15-től és 10-től várlak Benneteket!

Július 22-től 24-ig Csillaghegyre várok Ringató napokra minden III. kerületi anyukát! Részletek hamarosan.

                                                                                                                                                                                         

Az idei ringatós tanév hátralévő része a következőképpen alakul a III. kerületben:

Utolsó foglalkozások:

Óbudai Kulturális Központ: július (!) 21. Tehát itt nyáron is lesznek foglalkozások keddenként.
FIGYELEM! Június 2-án a foglalkozások elmaradnak!

Csillaghegyi Közösségi Ház: május 28.
FIGYELEM! ezen a helyszínen júniusban már nem lesznek foglalkozások. Ősszel folytatjuk.

RINGATÓ NAPOK: a szokásos évzáró összejövetelünket Csillaghegyen tartjuk július 22-24-ig, szerdától péntekig délelőttönként 9:30-12:30-ig. A nagy Ringató foglalkozás 10 órakor kezdődik.
Ezen a három napon meghívott zenészekkel, szakértő vendégekkel, kézműveskedéssel, vásárral, játszószobával várunk Benneteket, ahogy az elmúlt években is.
Kedvcsinálóképpen megnézhetitek az elmúlt évek fotóit a galériában ITT.
Bejelentkezni nem szükséges.
A szomszédos kisvendéglőben finom ebéddel várnak bennünket igény szerint.
Hozhatjátok a nagyobb testvéreket is.
A részletekkel még jelentkezem.

Kérlek Benneteket, csatlakozzatok a III. kerületi ringatós facebook oldalhoz, hogy ott is értesülhessetek a minket érintő hírekről:


Modeszta

                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         




                                                                                                                                                                                         

Óbudai Anyukák figyelem!
Húsvét után kedden (április 7-én) is szeretettel várlak Benneteket a San Marcoban, mert nem tartunk tavaszi szünetet! Hozhatjátok a nagyobb testvéreket is a foglalkozásra, de csak egészségesen, vigyázzunk a kicsikre! Mindenkinek szép ünnepet kívánok, énekeljetek sokat a gyerekeknek, és a szabadban járjatok nyitott szemmel!


                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák!

Visszatérünk a szokásos rendhez, ismét 3 csoportban várlak Benneteket keddenként a San Marcoban!

1. 09:15-09.45
2. 10:00-10:30
3. 10:45-11:15

Kérem szépen, hogy továbbra is egészségesen gyertek a foglalkozásokra, vigyázzunk egymás kisgyerekeire!
És egyúttal meg is dicsérlek Benneteket, mert szépen be szoktátok tartani a kérést.

                                                                                                                                                                                         

San Marcos Anyukák figyelem! 
Ne feledjétek, jövő héten kedd helyett hétfőn lesz Ringató az ÓKK-ban.
Tehát március 24-e helyett március 23-án várlak benneteket két csoportban 9:15-től és 10-től! 
Gyertek-gyertek, ne maradjon ki ez a hét! 
Valahol ott tartottunk, hogy "Kék virág, kék virág, bokrok alján ibolyák...." !


                                                                                                                                                                                         

Kedves Anyukák! 

A januári Ringató foglalkozások a következőképpen indulnak a III. kerületi helyszíneken:

Óbudai Kulturális Központ: január 13. kedd.

A szokásos 3 csoportban.

Csillaghegyi Közösségi Ház: január 15. csütörtök.

A szokásos 2 csoportban.

Szeretettel várlak Benneteket!

Modeszta


                                                                                                                                                                                         

A karácsonyi Ringatóval le is zártuk ezt az évet, legközelebb januárban várlak benneteket!
Addig téli szünetet tartunk, mindenkinek örömteli készülődést és nagyon boldog, énekszóval teli karácsonyt kívánok!
Modeszta


                                                                                                                                                                                         

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, hogy ilyen sokan eljöttetek a karácsonyi Ringatóra!
Megható érzés látni, mikor egy nagy közös szőnyegen énekelünk együtt azokkal, akikkel más-más helyszínen találkozom tanév közben. Köszönöm a kitartást, lelkes éneklést mindenkinek, aki el tudott jönni szombaton, vagy velem volt hétről-hétre....sokan közületek már évek óta... Nagyszerű érzés volt látni, hogy ilyen fantasztikusan megszólalnak az együtt tanult énekek és ilyen önfeledten játszotok együtt ebben a nagy közösségben a gyerekekkel!
Az óbudai karácsonyi Ringató további fotóit ITT megnézhetitek.



                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         




                                                                                                                                                                                         
A nyári szünet utáni első foglalkozások időpontjai:

Óbudai Kulturális Központ: szeptember 16.
09:15-09:45
10:00-10:30
10:45-11:15

Csillaghegyi Közösségi Ház: szeptember 18.
09:30-10:00
10:15-10:45

Szeretettel várlak benneteket.

                                                                                                                                                                                         
Azt hiszem, boldogan és büszkén mondhatom, hogy az idei Ringató napok hangulata igazán hangulat volt a javából! :)
Ismét három egymást követő délelőttön gyűltünk össze a Csillaghegyi Közösségi Házban, hogy a III. kerületi tanévet nagy közös énekléssel és vidám játékokkal amolyan ringatós "táborozós" hangulatban zárjuk.
De nagy örömünkre, ahogy az lenni szokott, nem csak kerületi családokkal jöttünk össze, hanem budapesti és főváros környéki családok is velünk ültek a szőnyegen. A meleg napok ellenére megtelt a terem, és visszaidézve az együtt töltött pillanatokat, vidámságra, lendületes jókedvre emlékszem, új és rég nem látott családokra, felemelő és meghitt pillanatokra.
Köszönöm szépen a Ringató alapítójának, Gróh Ilinek, hogy együtt vezethettük ezeket a nagy Ringatókat, Gáll Vikinek, hogy ismét kobozzal és a tőle megszokott jókedvvel érkezett, Újj Zsombor népzenész vendégünknek, hogy ismét velünk tartott.
Körünkben köszönthettük Balogh Sanyi bácsit, az Óbudai Népzenei Iskola és a Zeneakadémia Népzene tanszékének tanárát, a Népművészet Ifjú Mestere díj tulajdonosát, hogy velünk muzsikált és a foglakozások után megismertette a családokat az általa hozott hangszerekkel.
És hadd köszönjem meg minden óbudai, csillaghegyi, békásmegyeri anyukának, aki az idén velem tartott, hogy ilyen szép pillanatokat élhettünk át együtt.
Szeptemberben folytatjuk, szeretettel várlak Benneteket!
Íme egy kis ízelítő a képekből, a Ringató napok összes fotója ITT megtalálható, kellemes böngészést! :)
Szép, pihentető nyarat kívánok mindenkinek,
Modeszta









                                                                                                                                                                                         
Ismét Ringató napokra hívunk minden régi és új Ringatós családot 2014. július 23-25-ig (szerda-csütörtök-pénteki napok) a Csillaghegyi Közösségi Házba (Budapest III., Mátyás király útja 13-15.). Térkép ITT.

Az együtt töltött időben lehetőségetek lesz különféle hangszerekkel ismerkedni (hegedű, furulya, koboz).
Foglalkozásvezetők:
Gróh Ili
Gáll Viktória
G. Kovács Modeszta

Vendégünk lesz Újj Zsombor népzenész.

Kapunyitás: 9:30-kor, a Ringató foglalkozás 10:00 órától kb. 10:50-ig tart majd.


A 2012-es és 2013-as rendezvény képeit itt, a honlap galériájában megnézhetitek.

A helyszínen Ringató könyvek vásárlására, dedikálásra is lesz lehetőség.

A foglalkozás után játszószobával, kreatív sarokkal várunk benneteket. Mindhárom napon lehetőségetek lesz szép, igényes kézműves termékekkel ismerkedni, vásárolni.Velünk lesz:

Balogh Sándor, az Óbudai Népzenei Iskola tanára - különféle hangszerekkel.
Zsámbokréty Dóra, Eredő alkotóműhely - egyedi, fenyőből készült festett apróságokkal.
Csellik-Izsó Réka - kézműves szappanokkal.
Hajas Edit - kesztyű- és ujjbábokkal.
Majdán Dorottya - Textilbabákkal és apróságokkal.

Pihenőszobát, bébiétel melegítési lehetőséget, mikrosütőt, hűtőt, pelenkázót biztosítunk.
A kert zárható, játszótér, homokozó és egy igazi villamos található benne. :)
Mivel az egész házat, a kertet és az udvaron található Kisházat is kibéreljük erre a 3 napra, kényelmesen elférünk majd időjárástól függetlenül. Esőben és nagy melegben is várunk Benneteket! :)


A foglalkozás utáni szabadidő eltöltéséhez hozhattok kültéri játékokat a gyerekeknek, csak annyit kérünk, hogy a megszokott módon a Ringatóra ne hozzatok be játékot, hangszert, egyéb eszközöket, ennivalót.

Kapuzárás 13:00 órakor lesz.



A tábor díját naponta is lehet fizetni, lehetőség van 1-2, vagy mindhárom délelőttön részt venni.

Napidíj: 1500 Ft/nap egy gyermekkel érkezőknek, 2000 Ft/nap két vagy több gyermekes családoknak.

Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

A szomszédos kerthelyiséges kisvendéglőben 12:00 órától tud majd ebédelni, aki szeretne, a közösségi házban erre nincs lehetőség. www.riverpizza.hu
Az étkezést a tábor díja nem tartalmazza, a menüket, egyéb főételeket nem foglaljuk le előre. A vendéglőben számítanak ránk, de mindenki ott dönthet majd, hogy mit szeretne étkezni.
A menü ára 780 Ft.

A fenti információk folyamatosan bővülhetnek, ha kérdésetek van, keressetek bátran a modeszta@ringato.hu emailcímen!

Szeretettel várunk benneteket, remélem, ismét szép nyári napokat tölthetünk majd együtt!

                                                                                                                                                                                         

A foglalkozásaink a következőképpen alakulnak nyáron a III. kerületben:

Csillaghegyi Közösségi Ház: június 12-ig lesznek foglalkozások. Utána az ÓKK-ba jöhettek nyáron Ringatóra.

Óbudai Kulturális Központ: július (!) 22-ig lesznek foglalkozások.

Ringató napok Csillaghegyen: július 23-25-ig. Erről természetesen még hozok bővebb információkat. Aki nem volt még Ringató napokon, itt megtalálja az elmúlt évek képeit.

Augusztusban a III. kerületi házak zárva lesznek.

Többen kérdeztétek, hogy a nyári foglalkozásokra lehet-e majd testvéreket hozni. Természetesen hozhatjátok a nagyokat, ha úgy alakul. Remélem, szívesen énekelnek, játszanak ők is velünk. Csak annyit kérek, ahogy év közben is, hogy csak egészségesen gyertek foglalkozásra. Vigyázzunk egymás kicsi gyerekeire!

Előreláthatólag az őszi kezdés a következő:
ÓKK: szeptember 16. kedd
Csillaghegy: szeptember 18. csütörtök

                                                                                                                                                                                         

Május 20-án kedden az ÓKK-ban kiemelt örömmel várunk Benneteket!

A foglalkozásokat Gróh Ili, a Ringató program alapítója fogja vezetni, garantáltan nagyon jó foglalkozásban lesz részetek! :)
Akinek van otthon Ringató könyve, vagy szeretne venni a most megjelent új könyvből, dedikálásra is lesz lehetőség Ilivel!
Mi is ott leszünk veletek Alízzal, a kislányommal. :)
Várunk Benneteket, szeretettel, játékkal, hegedűszóval!


                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         
Köszönöm mindenkinek ezt az évet, azoknak is, akikkel hétről hétre rendszeresen énekelhettünk a szőnyegen és azoknak is, akik alkalmanként tudtak csak eljönni a foglalkozásokra. Nagyon büszke vagyok arra a nagy ringatós közösségre, ami a III. kerületi helyszíneken kialakult!!

Különösen fontos és megható látni, hogy a karácsonyi nagy Ringatóra ilyen sokan eljöttök és hozzátok a kicsi gyerekeket és a nagy Apukákat is! :)
Idén különösen sok cipősdobozt is összegyűjthettünk, köszönöm nektek, a foglalkozás után leadtam egy gyűjtőponton, nagyon örültek neki!
Szeretnék az óbudai karácsonyunkon készült képekkel mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kívánni, ne feledjétek, csak nyugalom, sok játék, és nagyon sok éneklés! :))
A januári kezdést kicsit később tudom kiírni. Szeretettel várlak vissza benneteket jövőre is!
A további fotókat ITT megnézhetitek.

Modeszta


                                                                                                                                                                                         
Téli szünet előtti utolsó foglalkozások:

Csillaghegyi Közösségi Ház: december 5-én
Óbudai Kulturális Központ: december 10-én

                                                                                                                                                                                         


                                                                                                                                                                                         
A Csillaghegyi Közösségi Házban ezen a héten (október 10-én) a Ringató alapítója, Gróh Ili fog helyettesíteni !!

Kérem, hogy aki tudja, adja tovább, és menjetek minél többen, ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget, hiszen a III. kerületben ritkán találkozhattok Ilivel, és nem kérdés, hogy nagyszerű foglalkozásban lesz részetek!!!
Akinek már van otthon Ringatós könyve, az viheti magával, Ili szívesen dedikál nektek.
Érezzétek jól magatokat!

                                                                                                                                                                                         


A tanév első foglalkozásai az Óbudai Kulturális Központban:



október 1. kedd 

09:15-09:45
10:00-10:30
10:45-11:15


Csillaghegyi Közösségi Házban:



október 3. csütörtök

09:30-10:00
10:15-10:45


Szeretettel várlak vissza benneteket. 


                                                                                                                                                                                         



                                                                                                                                                                                         

Ismét Ringató napokra hívunk minden régi és új ringatós családot 2013. július 24-26-ig (szerda-csütörtök-pénteki napok) a Csillaghegyi Közösségi Házba (Budapest III., Mátyás király út 11-15.). Térkép ITT.

Az együtt töltött időben lehetőségetek lesz meghívott vendégekkel, különféle hangszerekkel ismerkedni (hegedű, gitár, furulya, koboz).
Foglalkozásvezetők:
Hazay Annamária
Gáll Viktória
G. Kovács Modeszta

Vendégünk lesz Újj Zsombor népzenész

Kapunyitás: 9:30-kor, a Ringató foglalkozás 10:00 órától kb. 10:50-ig tart majd.


A tavalyi rendezvény képeit itt, a honlap galériájában megnézhetitek.

A foglalkozás után lehetőségetek lesz szakértőkkel beszélgetni különböző témákban.
Makay Lászlóné védőnő ellátogat hozzánk ismét, bizalommal fordulhattok hozzá mindhárom napon tanácsért.
Dr. Garger Piroska szemész, gyermekszemész szakorvos  csütörtökön válaszol a kérdéseitekre, III. kerületi rendelőjében pedig már egészen pici kortól lehetőség van szemészeti szűrésre, ellátásra. pirinyoszemeszet.hu
Szoptatási tanácsadót is várunk a rendezvényre.

A nagy ház előterében a következő termékeket ismerhetitek meg, próbálhatjátok ki, vásárlásra is lesz lehetőség:

Bényi Katalin babahordozós termékei és kiegészítői ( csütörtök, péntek)
Hajas Edit kesztyűbábjai (szerda, csütörtök, péntek)
Balogh Zsuzsanna patchwork és kézimunka boltjának  termékei (szerda, csütörtök, péntek)
Horváth Anita meseszép kézzel készült rózsái (szerda, csütörtök, péntek)

A helyszínen Ringató könyvek vásárlására is lesz lehetőség.

Pihenőszobát, bébiétel melegítési lehetőséget, mikrosütőt, hűtőt, pelenkázót biztosítunk.
A nagy házban játszósarkot, kézműves sarkot is berendezünk.
A kert zárható, játszótér, homokozó és egy igazi villamos található benne :)
Mivel az egész házat, a kertet és az udvaron található Kisházat is kibéreljük erre a 3 napra, kényelmesen elférünk majd időjárástól függetlenül. Esőben és nagy melegben is várunk Benneteket! :)


A foglalkozás utáni szabadidő eltöltéséhez hozhattok kültéri játékokat a gyerekeknek, csak annyit kérünk, hogy a megszokott módon a Ringatóra ne hozzatok be játékot, hangszert, egyéb eszközöket, ennivalót.

Kapuzárás 13:00 órakor lesz.


A tábor díját naponta is lehet fizetni, lehetőség van 1-2, vagy mindhárom délelőttön részt venni.

Napidíj: 1500 Ft/nap egy gyermekkel érkezőknek, 2000 Ft/nap két vagy több gyermekes családoknak.

Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

A szomszédos kerthelyiséges kisvendéglőben tud majd ismét ebédelni, aki szeretne, a közösségi házban erre nincs lehetőség. www.riverpizza.hu. A Ringató napok résztvevőit már 11:30-tól fogadja a vendéglő.
Az étkezést a tábor díja nem tartalmazza, a menüket, egyéb főételeket nem foglaljuk le előre. A vendéglőben számítanak ránk, de mindenki ott dönthet majd, hogy mit szeretne étkezni.
A menü ára 780 Ft:
Szerda: Májgaluska leves - Milánói spagetti
Csütörtök: Tojás leves - Magyar Óvári sertésszelet, rizibizi
Péntek: Frankfurti leves - Rántott csirkecomb, petrezselymes burgonya

Szeretettel várunk benneteket, remélem, szép nyári napokat tölthetünk majd együtt!

                                                                                                                                                                                         

Ezen a hétvégén A Gyerekszigeten is várunk benneteket Ringató foglalkozásokkal!

Szombaton, június 29-én 11:00 órától lesz foglalkozás az Europalánta sátránál.

Vasárnap, június 30-án két foglalkozás is lesz, 10:30-tól és 11:30-tól, helyszín: Óbudai Sziget Óbudai Nyár sátor.

Mindkét napon Hazay Annamária és Gáll Viktória vár benneteket a Szigeten.
                                                                                                                                                                                         
A nyári szünet  a következőképpen alakul a III. kerületben:

Óbudai Kulturális Központ:
A szokásos 3 csoportban július 23-ig, tehát itt lesznek nyári Ringatók! Gáll Viktória és Hazay Annamária vár benneteket.
Augusztusban a ház bezár.

Csillaghegyi Közösségi Ház:
Utolsó foglalkozás: június 13. Utána mindenkit szeretettel várok nyári foglakozásokra az ÓKK-ban keddenként.

Ringató napok Csillaghegyen július 24-26-ig szerdától péntekig. A tavalyi képeket a galériában nézhetitek meg.
Részletekkel később jelentkezem.

                                                                                                                                                                                         
Nagy örömömre a csillaghegyi csoportban annyira sokan vagytok, hogy már nem nagyon fértünk be a terembe.
Hogy ez többször ne ismétlődjön, muszáj  mindenki számára kényelmes megoldást találni, ezért:

Május 16-tól két csoport indul Csillaghegyen.

1. foglalkozás 09:30-10:00
2. foglalkozás 10:15-10:45

Kérem szépen, hogy akinek megfelel a későbbi időpont, az próbáljon meg arra jönni, hogy valóban kényelmesen elférjünk.

FONTOS! A változás a békásmegyeri anyukákat is érinti, kérlek szépen benneteket, hogy a tanév hátralévő részében Csillaghegyre gyertek Ringatóra! Békáson Tanév végéig már nem lesznek foglalkozások.

Ezt most átmenetileg csak így tudtuk megoldani, talán nem olyan nagy távolság és nem okozok ezzel nagy nehézséget.
Köszönöm a megértéseteket.

                                                                                                                                                                                         

Babanet Anyák Napja Ringatóval
A hírt Gállné Gróh Ili írta 2013. május 5-én

Ismét csodálatos napot töltöttünk együtt a Millenárison vasárnap, anyák napján. Lehet, hogy ezren vagy még többen is énekeltünk együtt, ünnepeltük az anyukákat.

Nagyon sokan délutánig is kitartottak, így a ragyogó napsütésben a szabadtéri színpadon még egy igazán jó hangulatú Ringatót tudtunk tartani.



Ezen a napon mutattuk be az új könyvünket, Ringató - Hatvan magyar népdal címmel. Kívánom mindenkinek, aki kézbe veszi, hogy sok öröme legyen benne!

Rengeteg jó szót, szeretet kaptam, kaptunk, ezzel együtt új erőt a folytatáshoz. Ismét azt éreztem, amit egszer egy nagyon kedves ismerősöm mondott: "...a Ringatónak nem árt a világ...".

Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek! Hálás vagyok valamennyi foglalkozásvezető tanítványomnak és a Ringatót önkéntesként segítő Bagdi Zsófiának a bizalomért, a hitükért, a rendíthetetlen, színvonalas munkájukért. Köszönöm, Lányok!

Idén összefogtunk a Babanettel. Úgy érzem, olyan jól sikerült, hogy ezt még megismételjük! Mindannyiunk nevében köszönöm az együttműködést!

A facebookon megnézhettek egy másik videót is! A honlap galériájába már feltöltöttük a képeket, és egy nagy albumnyi fotót találtok a facebookon is - a két gyűjtemény nem fedi egymást! Jó nézelődést!
                                                                                                                                                                                         
Egész napos családi program a Babanettel május 5-én!

A BABANET Anyák Napja Ringatóval program május 5-én 10:00 órától 17:00 óráig tart! A folyamatosan frissülő, igen gazdag programot IDE kattintva olvashatjátok.

A rendezvény ingyenes, szeretettel várunk benneteket!

                                                                                                                                                                                         
Babanet anyák napja Ringatóval a Millenárison


                                                                                                                                                                                         
Új Ringató könyv - ismét Ezer Anya Énekel a Millenárison!

Nagy csapatmunkával és sok örömmel elkészült a legújabb Ringató könyv, amelyet május 5-én, anyák napján, mutatunk be a Millenárison. Ezúttal a Babanettel karöltve szervezzük az egész napos családi programot, amelynek részleteiről hamarosan olvashattok.

Ami biztos, hogy délelőtt Ringató - "Ezer Anya Énekel" és könyvbemutató lesz!


A könyv: ismét családi énekeskönyv, népdalgyűjtemény.  A hozzá tartozó CD-n meg is hallgathatjátok ezeket a népdalokat Bognár Szilvia, Navratil Andrea, Szvorák Katalin, Tintér Gabriella,  Berecz András és Kobzos Kiss Tamás előadásában.

A könyvhöz az előszót Sebő Ferenc írta, az illusztrátor Bogdán Viki, tipográfus Maros Krisztina.

A felvételeket Zányi Tamás hangmérnök készítette.

Köszönet érte minden közreműködőnek és a Kolibri Kiadónak!

A hírt Gállné Gróh Ili írta - www.ringato.hu
                                                                                                                                                                                         


Szeretettel kívánok minden Ringatóra járó családnak szép Húsvétot, játsszatok, énekeljetek, sétáljatok sokat!
Húsvét hétfő után nyitva lesznek a házak, és lesznek Ringató foglalkozások április 2-án kedden és 4-én csütörtökön is, talán a napsütéses tavasz is megérkezik addigra…
Addig is jó pihenést kívánok mindenkinek!






                                                                                                                                                                                         
Kérjük és köszönjük: 1%...

Kérjük, hogy támogassátok a Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítványt az adótok 1%-ával!
Munkánk által épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás.
Mit szeretnénk a segítségetekkel elérni?
- Eljuttatni a foglalkozásainkat kis településekre, nehéz körülmények között élő sokgyermekes családokhoz.
- Felkeressük az ország anyaotthonait a foglalkozásainkkal.
- A nagy rendezvényeink közül évente legalább egyet jótékonysági céllal szervezünk, és a bevételét felajánljuk egy a Ringatóra járó, költséges orvosi kezelésre szoruló kisgyermek gyógyítására.

Adószámunk: 18027309-1-17

Köszönjük szépen!

A hírt Gállné Gróh Ili írta
                                                                                                                                                                                         
Pályázat külhoni magyarok számára

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságával együttműködve, az ott dolgozó kedves kollégák nevében is szeretettel ajánlom a figyelmetekbe az alábbi pályázatot, amelyben a Ringató módszertani képzést is megtaláljátok.



Bízom benne, hogy sokan örülnek ennek a lehetőségnek és egy hasznos, tartalmas hetet tölthetünk együtt augusztusban!


A pályázati kiírást ide kattintva elolvashatjátok.

A hírt Gállné Gróh Ili írta
                                                                                                                                                                                         
Ringatók itt is, ott is hétvégén!
Szeretettel ajánljuk nektek az alábbi Ringatókat!

Két Egér Könyvesbolt - Budapest RINGATÓ CSALÁDI DÉLELŐTT, ahová kisbabákat, óvodásokat is várunk, de a kisiskolásokat se hagyjátok otthon!
Időpont: február 16. szombat, 10:30-11:45-ig.
Helyszín: Két Egér Könyvesbolt, Bp., IX., Ráday u. 20.
Jöjjön a család apraja-nagyja! Családi belépő: 1000 Ft
Aki időben érkezik, biztosan befér. :)
Foglalkozásvezető: Hazay Annamária
A Ringató után a Kolibri Kiadó diafilmvetítést rendez a gyerekeknek.

MÜPA
A MüPa Cifra Palota programjain belül havonta két alkalommal találkozhattok a Ringatóval.
Legközelebbi időpont:
február 17., vasárnap, 11:00-11:30-ig és 11:45-12:15-ig.
Foglalkozásvezető: Gáll Viktória Emese

Az Aranytízben nagysikerű Ringató foglalkozásokon vehettek részt havonta egyszer szombaton 10:30-11:00 óráig.
A legközelebbi alkalmak:
március: 2., foglalkozásvezető: Hazay Tímea
április: 6., foglalkozásvezető: Gáll Viktória Emese
május: 25., Gáll Viktória Emese

Szeretettel várunk benneteket!
Forrás: hazay.hu
                                                                                                                                                                                         
Szeretném még egyszer megköszönni ezt az évet mindazoknak, akikkel rendszeresen találkoztunk a foglalkozásokon.

Külön köszönöm minden régi és jelenlegi családnak, hogy ilyen nagy számban eljöttetek a Karácsonyi Ringatóra, melyről ITT (a galériában) nézhetitek meg a fotókat

Örömmel vettük a szebbnél szebb cipősdoboz ajándékokat, már úton vannak, valaki biztosan nagyon fog örülni mindegyiknek.


Januárban a keddi foglalkozásokat 8-án, a csütörtökieket 10-én kezdjük. Szeretettel várlak vissza benneteket.
Kívánok nektek szép, meghitt, énekszóval teli ünnepeket, örömteli karácsonyi készülődést.

Modeszta
                                                                                                                                                                                         
Karácsonyi Ringatóra várlak Benneteket és egész családotokat december 8-án szombaton 10:00 órára az Óbudai Kulturális Központ földszinti nagytermébe (III., San Marco utca 81.).

A tavalyi Karácsonyi Ringatón készült képeket megtaláljátok itt, a honlap  galériájában.

Ezen a szokásosnál kissé hosszabb, rendhagyó foglalkozáson vendégünk lesz Gáll Viktória Emese, aki kobozzal kíséri majd az énekeinket, továbbá népi hangszereken közreműködik Újj Zsombor.
Bartha Kristóf (az Óbudai Népzenei Iskola növendéke) citerán játszik.

A nagy közös éneklés és játék végén maradhattok még egy kis beszélgetésre, megismerkedhettek meghívott kézműves vendégeink kedves karácsonyi termékeivel. (Vásárlásra is lesz lehetőség!)

Hagyó Andrea ismét meseszép mézeskalácsokat hoz majd magával, és ha van kedvetek, lehetőségetek lesz Andival előre kisütött mézeseket saját kezűleg mintázni írókával. Andi asztalánál egészséges és szép tönkölybabák és más apróságok között is válogathattok.


Pankovits Barbara kézműves termékei között kedves karácsonyi angyalkákat, egyéb ajándéknak való szépségeket találtok majd.

Balogh Zsuzsa patchwork csodáival is megismerkedhettek, őt is sokan ismeritek már a nyári Ringató napokról.
Egy-egy asztalnál  lehetőségetek lesz majd a gyerekekkel (az öletekben) is könnyen végezhető alkotások elkészítésére.

Az idei karácsonyra is készítünk a gyerekek kéz- és láblenyomatából kartonpapír rénszarvast, melynek tavaly nagy sikere voltJ

Belépő: 500 Ft/felnőtt, vagy 1000 Ft/család (apuka, anyuka, nagyszülők).
Bejelentkezni nem szükséges.

A fenti listánk még nem teljes, kérem, hogy figyeljétek a levelezőtöket és a honlapot.

Még egy fontos információ!
Az idei karácsonyi Ringatón szeretnék „Cipősdoboz” akciót is hirdetni, melyre hozhattok otthon összekészített csomagot, ha vannak feleslegessé vált gyermekholmik otthon, melyet olyan gyerekeknek juttathatunk így el, akiknek csak kevés ajándék jut a karácsonyfa alá, vagy egyáltalán semmi…
Mi a férjemmel vállaljuk, hogy az összegyűlt ajándékokat eljuttatjuk a megfelelő gyűjtőpontok egyikére, nektek pedig talán könnyebbség a San Marcoba elhozni, mint felkeresni ezeket a gyűjtőpontokat.

Ez a kezdeményezés a Ringatótól független, nem feltétele a részvételnek. Kérem, aki szeretne segíteni, feltétlenül olvassa el a doboz összeállítására vonatkozó információkat:

Ünnepi hangulatban, szeretettel várunk Benneteket kicsi gyerekekkel, nagyobb testvérekkel, nagyszülőkkel együtt ünnepi éneklésre és játékra!





                                                                                                                                                                                          
Téli szünet előtti utolsó foglalkozások időpontjai:
Óbudai Kulturális Központ: december 4. kedd.
Csillaghegyi Közösségi Ház: december 6. csütörtök.
Hunor Hotel: december 6. csütörtök.

A téli szünet utáni első foglalkozások időpontjai:
Óbudai Kulturális Központ: január 8. kedd.
Csillaghegyi Közösségi Ház: január 10. csütörtök.
Hunor Hotel: január 10. csütörtök.
                                                                                                                                                                                         
Szeptember 15-én az új évad kezdetét jelző "Nagy Ringatót" tartottunk a Millenárison. Ezen a napon mutattuk be a Kolibri Kiadóval azt a Ringató könyvet, amelyben a foglalkozásaink zenei anyagának javát gyűjtöttük össze.

Csodálatos hangulatban énekeltünk játszottunk, nagy örömünkben velünk tartott mindebben Schäffer Erzsi és Berecz András is. Erzsi megindító szavai, András énektanítása mindannyiunkat lenyűgözött.


A Millenáris számlálója szerint többen mint ezren ültünk a Fogadóban.



Mindenkinek köszönöm, aki eljött, üneppé téve ezt a délelőttöt! A sok kisgyermekes családnak, vendégeinknek, kolléganőimnek. A Kolibri Kiadónak és a Millenárisnak köszönet a segítő együttműködésért!

Több mint száz képet találtok erről az eseményről a ITT.
                                                                                                                                                                                         
Szeretettel várunk mindenkit a Millenáris és a Ringató közös évadnyitójára szeptember 15-én szombaton.
10:00 Hívogató muzsika a parkban
10:30–12:00 Nagy Ringató a Fogadóban
A Kolibri Kiadó bemutatja a legújbb Ringató könyvet, dedikálás és nyereményjáték is lesz.
Vendégünk: Schäffer Erzsébet, Pulitzer-díjas újságíró, író, és Berecz András, Kossuth-díjas mesemondó, népdalénekes

„Gróh Ili egyszerre szelíd és elszánt. Egyetlen célja, hogy élménnyé formálja a szülők és a legkisebbek számára zenei anyanyelvünk kincseit: a tiszta forrásból származó magyar népdalokat, altatókat, döcögtetőket, hintáztatókat, simogatókat.

Ezt teszi ez a könyv is: egyszerűen csak ki kell énekelni, ki kell játszani a soraiból a kisgyerekekkel együtt töltött okos, szép, vidám perceket.”
Schäffer Erzsébet


Bízom benne, hogy az új, énekes CD-vel megjelenő könyvünk elnyeri a tetszéseteket.
Az évadnyitó rendezvény ingyenes, gyertek minél többen!
                                                                                                                                                                                          
Az III. kerületi Ringató foglalkozások őszi tanévkezdése a következőképpen alakul:

Óbudai Kulturális Központ: szeptember 11. kedd 9:15-től, 10-00-től és 10:45-től.

Csillaghegyi Közösségi Ház: szeptember 20. csütörtök 9:30-tól.

Békásmegyer, Hunor Hotel: szeptember 20. csütörtök 10:30-tól.

Sajnos családi okok miatt az Óbudai Társaskörben idén szeptemberben nem indulnak délutáni foglalkozások.
                                                                                                                                                                                          
Egy hete már, hogy befejeződtek a Ringató napok és elkezdődött a nyári szünet a III. kerületben is.
Utána rögtön elutaztunk, de ez nem olyan élmény, amit ki szeretne kapcsolni az ember. A szervezés izgalmait persze jólesett kipihenni, de azt az élményt, amit adtatok és együtt átéltünk, mindennap viszem magammal azóta is.
Nagyon köszönöm az „enyémeknek” és a messziről utazóknak is, hogy eljöttetek Csillaghegyre, csodálatos érzés volt látni, ahogy szerte Budapestről és vidékről ülnek mamák a szőnyegen a kisgyermekükkel és együtt énekelnek.
Nagyon köszönöm Gróh Ilinek és lányának Vikinek, hogy minden nap velünk voltak. Nagyon köszönöm Venczel Mónikának és Hazay Ancsának az erősítést, s hogy ilyen hangulatot teremtettünk a segítségükkel.

Köszönöm Makay Zsuzsa védőnőnek, Mezei Orsi szoptatási tanácsadónak, Dr. Abonyi Viktória gyermekfogorvosnak, hogy szaktanácsaikkal segítették az anyukákat.

Hagyó Andrea kézzel készült tönkölybabáival, Hajas Edit a bábjaival, Balogh Zsuzsanna patchwork csodáival, Bényi Kati kolléganőnk Babbinkás hordozóinak bemutatásával színesítették a Ringató foglalkozás utáni szabadidőt.
Köszönöm a délelőtt jóízű lezárását a River vendéglőnek, állítólag nem láttak még ennyi kisgyereket egyszerre, és mind aranyos volt :)

A nagyobbaknak nagyszerű élmény volt együtt játszani az Európalánta Egyesület játszósarkában, köszönöm Szűcs Krisztának, hogy eljött és a hátán-kezében kisfiaival is vállalta a környezettudatos nevelés fontosságának bemutatását Mimó és Csipek segítségével :)

Minden elérhetőséget megtaláltok a lenti hírben, ha még maradt bennetek kérdés a vendégeink irányába.

A Ringató napok összes fotóját megtaláljátok a Galériában, úgy gondoltam, nem válogatom most olyan precízen, talán a kevésbé éles képek is segítenek visszaidézni a hangulatot, keresgéljetek bátran közöttük.

Mindenkinek jó pihenést, énekszóval, napsütéssel teli napokat kívánok a nyár hátralévő részére. A központi honlap első hírei között megtaláljátok az augusztusi nyári Ringatók időpontjait országszerte.
Az őszi kezdésről a honlapokról és hírlevélből tájékozódhattok majd.

Szeretettel,
Modeszta
                                                                                                                                                                                          
A harmadik nap...nehéz volt elköszönni tőletek, de azért előtte még mulattunk egyet. A mai képekből néhány ITT látható.
Az összes fotót feltesszük hamarosan beszámolóval együtt.
                                                                                                                                                                                          
Íme a második napból egy kis válogatás ITT. Holnap találkozunk, örömmel várunk benneteket!
Nagyszerű volt ma veletek :)
                                                                                                                                                                                          
Köszönjük mindenkinek, aki eljött a Ringató napok első délelőttjén, hogy  együtt énekeljünk.
Íme egy kis ízelítő a mai hangulatból ITT.
Holnap és holnapután is várunk vissza benneteket, és természetesen az új családokat is.
                                                                                                                                                                                          
Ringató napokra hívunk minden régi és új ringatós családot 2012. július 25-27-ig
(szerda-csütörtök-pénteki napok) a Csillaghegyi Közösségi Házba (Budapest III., Mátyás király út 11-15.). Térkép ITT.


Az együtt töltött időben lehetőségetek lesz meghívott vendégekkel, különféle hangszerekkel ismerkedni (fuvola, hegedű, gitár, citera, furulya, koboz)

Foglalkozásvezető kolléganőim, akikkel együtt vezetjük majd a Ringatókat:
Venczel Mónika (szerdán) www.ringato.hu/?p=educations&branduser=62
Gróh Ili (csütörtökön) www.ringato.hu/?p=subpage&pid=2
Hazay Annamária (pénteken) www.ringato.hu/?p=educations&branduser=28
További vendégeink a foglalkozásokon: Gáll Viktória kolléganőnk-koboz, Bartha Kristóf, az Óbudai Népzenei Iskolanövendéke-citera.

Kapunyitás: 9:30-kor, a Ringató foglalkozás 10:00 órától kb.10:50-ig tart majd.
Minden családnak Ringató falinaptárat adunk ajándékba :)


A foglalkozás után lehetőségetek lesz szakértőkkel beszélgetni különböző témákban, mindhárom napon velünk lesz Dr. Abonyi Viktória gyermekfogorvos. (www.superdent.hu)
Szerdán és pénteken ellátogat hozzánk Makay Lászlóné védőnő. Csütörtökön Mezei Orsolya szoptatási tanácsadó segít az érdeklődőknek a La Leche Ligától. (www.lll.hu)
A kertben található kisházban  kisgyerekekkel is biztonságosan végezhető kézműveskedésre várjuk az anyukákat.
Csütörtökön ellátogatnak hozzánk a MTA Pszichológiai Kutatóintézetének kolléganői, hogy az aktuális kutatásokról tájékoztassanak benneteket. Kilenc hónapos babák anyukáit várják a beszélgetésre.

Az Európalánta Egyesület képviseletében Szűcs Krisztina mutatja be a környezettudatos nevelés fontosságát már kisgyermek kortól. A közös játék során nem csak a Mimó és Csipek mesekönyvekkel találkozhattok, hanem bábos játszóházban ismerkedhetnek a családok a zöld életmód alapjaival.

A nagy ház előterében a következő termékeket ismerhetitek meg, próbálhatjátok ki, vásárlásra is lesz lehetőség:

Bényi Katalin babahordozós termékei és kiegészítői
Hajas Edit kesztyűbábjai
Balogh Zsuzsanna patchwork és kézimunka boltjának  termékei, kézműves bemutatóval
Hagyó Andrea tönkölybabái, apróságai

A helyszínen Ringató könyvek vásárlására is lesz lehetőség.
A csütörtöki napon Gróh Ili dedikálni  fogja a könyveket annak, aki szeretné.

Pihenőszobát, bébiétel melegítési lehetőséget, mikrosütőt, hűtőt, pelenkázót biztosítunk.
A nagy házban játszósarok is van.
A kert zárható, játszótér, homokozó és egy igazi villamos található benne :)


A foglalkozás utáni szabadidő eltöltéséhez hozhattok kültéri játékokat a gyerekeknek, csak annyit kérünk, hogy a megszokott módon a Ringatóra ne hozzatok be játékot, hangszert, egyéb eszközöket, ennivalót.

Kapuzárás 13:00 órakor lesz.

A szomszédos kerthelyiséges kisvendéglőben tud majd déltől ebédelni, aki szeretne, a közösségi házban erre nincs lehetőség. www.riverpizza.hu
Az étkezést a tábor díja nem tartalmazza, a menüket, egyéb főételeket nem foglaljuk le előre. A  vendéglőben számítanak ránk, de mindenki ott dönthet majd, hogy mit szeretne étkezni.
A menü ára 780 Ft, a Ringató napok idején a  következő lesz:
szerda: májgaluska leves + rakott kel
csütörtök: babgulyás + túrógombóc
péntek: zöldségleves + hentestokány

A tábor díját naponta is lehet fizetni, lehetőség van 1-2, vagy mindhárom délelőttön részt venni.
Napidíj: 1500 Ft/nap egy gyermekkel érkezőknek, 2000 Ft/nap két vagy több gyermekes családoknak.

Előzetes bejelentkezés nem szükséges.

Szeretettel várunk benneteket, remélem, szép nyári napokat tölthetünk majd együtt!
Pontos részletekkel folyamatosan bővítjük a kiírást!!
                                                                                                                                                                                          

Szeretettel hívunk-várunk benneteket a Balassi Bálint Intézetbe bemutató Ringató foglalkozásra.

Idén júliusban rendezi az intézet a Hétvégi Magyar Iskolák Világtalálkozóját, melynek keretén belül egy hagyományos Ringatót majd egy előadást kértek tőlünk, melyet olyan magyar pedagógusok fognak végignézni-tanulmányozni, akik szerte a világban sokat tesznek a magyar kultúráért. Negyven országból érkeznek majd a pedagógusok az egész héten át tartó rendezvénysorozatra.

Mivel a Ringató program vezetője, Gállné Ili külföldön tartózkodik, ezt a foglalkozást én fogom tartani.
A foglalkozás természetesen ingyenes, mi köszönjük nektek, ha eljöttök és segítitek a részvételetekkel a munkánkat.

Kérem szépen azokat a Ringatót már jól ismerő, szépen éneklő anyukákat, akik szeretnének eljönni ezen a délutánon, hogy mielőbb jelezzétek nekem emailben a részvételi szándékot!!!
A létszám korlátozott, kérem, hogy írjon mielőbb, aki szeretne jönni.

Időpont:
2012. július 12.
csütörtök 15:30-16:00 óráig.

Cím:
Budapest, I. kerület, Somlói utca 51.

Figyelem! Ez a foglalkozás tehát nem a III. kerületi szakkollégiumban lesz, hanem az I. kerületi központban!
                                                                                                                                                                                          

Az idei tanév utolsó foglalkozásai a következőképpen alakulnak:

ÓBUDAI TÁRSASKÖR – május 21.

ÓBUDAI KULTURÁLIS KÖZPONT  – július 24!
FIGYELEM! Itt nyáron is lesznek foglalkozások,  augusztusban a ház bezár!

CSILLAGHEGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ – június 14.

HOTEL HUNOR – június 14.


RINGATÓ TÁBOR Csillaghegyen – július 25-27-ig.
                                                                                                                                                                                          
Hogy milyen volt az Anyák napi nagy Ringató a Millenárison május 6-án?
Nehéz elmondani, megható, felemelő, különleges pillanatokkal teli….meséljenek inkább a képsorok!
Köszönettel és hálával gondolok mindenkire, aki eljött a III. kerületből…és mindenkire, aki hétről hétre ott ül a szőnyegen, és anyukaként, nagymamaként, kolléganőként hisz abban a munkában, amit együtt végzünk.
Köszönjük minden ringatóra járó családnak!

                                                                                                                                                                                          
Sajnos április 23-án hétfőn nem tudom megoldani, hogy ott legyek a Társaskörben.
De a Ringató foglalkozás nem marad el, Márczi Anna népzenész kolléganőm jön helyettesíteni, menjetek, érezzétek jól magatokat Annával, hallgassatok szép hegedűszót.
Énekes Óvoda foglalkozás viszont nem lesz, de Anna szeretettel várja Ringatóra 16 órára a nagyobb testvéreket, akik amúgy is jönnének hétfőn.
                                                                                                                                                                                          
Anyák napja Ringatóval a Millenárison május 6-án!

Egy rendkívüli nap rendkívüli programjára hívunk benneteket. Gyertek, ünnepeljük együtt idén az anyák napját! Énekeljünk együtt minél többen! A nap eseményei között minden korosztály talál kedvére valót.
                                                                                                                                                                                          
Információtechnikai elnevezéssel konferenciát szervez, ahová  - a Ringató program alapítójaként - meghívást kaptam.
A háromnapos rendezvényen a külföldi magyar oktatási intézmények vezetői, pedagógusai vesznek részt.  Számukra tartok bemutató foglalkozást majd ezt követően előadást a Ringatóról, mint sajátosan magyar értékeket képviselő, a kodályi koncepcióra épülő zenei nevelés.
Az esemény időpontja: 2012. március 31.
Helye: Balassi Intézet, Márton Áron Szakkollégium, Budapest, III. ker. Kunigunda útja 35.
A bemutató foglalkozás 10:30-kor kezdődik. Ehhez kérném olyan, a  Ringatót már ismerő, bátran éneklő anyukák jelentkezését, akik szívesen közreműködnének a kisbabájukkal, részvételükkel segítenék a munkámat. A részvétel természetesen ingyenes, én tartozom köszönettel azoknak, akik eljönnek erre az alkalomra.
Kérem, aki el tud jönni, legyen szíves írjon nekem e-mailt az: ili@ringato.hu címre! 
Aki jelentkezik, de végül mégsem tud eljönni, kérem, feltétlenül értesítsen akár az utolsó pillanatban is, hogy betöltsük a helyét mással! A létszám korlátozott. Az e-mailbe kérnék szépen telefonszámot  írni!
Várom a jelentkezőket! (Nem baj, ha nem hozzám jártatok Ringatóra! A III. kerület is kiválóan működik ilyen szempontból!)
                                                                                                                                                                                          
Forrás: www.ringato.hu, a hírt Gállné Gróh Ili írta
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra, meg újra meg nem szerzi magának.” (Kodály Zoltán)
A Ringató zenei nevelési program megalapítójaként a tanítványaimmal együtt azon dolgozunk, hogy megmutassuk a kisgyermekes családoknak mindazt, ami a művészeti nevelésben rejlik. Munkánk által épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás.
Mit szeretnénk a segítségetekkel elérni?
- Eljuttatni a Ringatót kis településekre, nehéz körülmények között élő sokgyermekes családokhoz.
- Felkeressük az ország anyaotthonait a foglalkozásainkkal.
- Szeretnénk a programjainkkal a Kárpát-medence magyar lakta területeire is eljutni, s még azon túl is: Moldvába, Bukovinába.
- A nagy rendezvényeink közül évente legalább egyet jótékonysági céllal szervezünk, és bevételét felajánljuk egy a Ringatóra járó, költséges orvosi kezelésre szoruló kisgyermek gyógyítására.
Mindannyiunk nevében köszönöm a támogatásotokat!
ADÓSZÁMUNK: 18027309-1-17
(fotó: Fiskus Olga)
                                                                                                                                                                                          
Forrás: www.ringato.hu, a hírt Gállné Gróh Ili írta
Sok-sok évvel ezelőtt, 1991 őszén Szekszárdon indítottam útjára azt a "kisgyermekes-szülős" foglalkozásformát, amilyen akkor még sehol nem volt az országban. Hét évvel később, 1998-ban a Duna Televízióban Ringató címmel mutatta be Bartalus Ilona a foglalkozásaimat. Azóta "viseli" ezt a szép nevet a zenei nevelési programom. Néhány évvel később pedig Budapesten is elindítottam a foglalkozásokat, majd az országos hálózat szervezését. Nagyon tömören ez a Ringató történelem.
A Művészetek Palotájában 2012 február 19-én bemutatkozik Szekszárd. Azt gondolom, hogy  páratlanul gazdag és értékes programkínálattal jelenik meg Tolna Megye ezen a vasárnapon a Cifra Palota műsorsorozatban. Megtisztelő a szervezők kérése, hogy bár évekkel ezelőtt eljöttem a városból, most szekszárdi színekben legyek jelen itt a Ringatóval.


Szeretettel várok tehát mindenkit egy igazi, "klasszikus" Ringatóra ezen a délelőttön a Művészetek Palotájába! (A pontos kezdést később kiírom.)



Valamennyi programot jó szívvel ajánlom felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt!



Gyertek, találkozzunk, töltsünk együtt egy szép, élménydús délelőttöt!



                                                                                                                                                                                          

Forrás: www.ringato.hu, a hírt Gállné Gróh Ili írta
Az óvodai zenei nevelés egyik leghivatottabb képviselőjénél, nemzetközi hírű zenepedagógusnál, Dietrich Helgánál jártunk január 25-én, szerdán, a kolléganőimmel. Zuglóban a Lengyel utcai óvodában két zeneóvodás foglalkozást nézhettünk meg, amit természetesen konzultáció követett.
Köszönjük szépen Dietrich Helgának és az óvoda vezetőjének, hogy ott lehettünk! Jól éreztük magunkat, sok hasznos tapasztalattal gazdagodtunk.
                                                                                                                                                                                          
A Ringató foglalkozásvezetők rendszeres továbbképzéseken vesznek részt, a legközelebbi szakmai napunk február végén lesz.
                                                                                                                                                                                          

Köszönettel vesszük, ha az adótok 1%-át a
RINGATÓ MAGYAR ZENEI NEVELÉSI ALAPÍTVÁNY
számára ajánljátok fel.
ADÓSZÁMUNK: 18027309-1-17
                                                                                                                                                                                          
A téli szünet utáni első Ringató és Énekes óvoda foglalkozások dátumai a következők:

Óbudai Társaskör: 2012. január 23. hétfő

Óbudai Kulturális Központ: 2012. január 10. kedd

Csillaghegyi Közösségi Ház: 2012. január 19. csütörtök

Hunor Hotel: 2012. január 19. csütörtök
                                                                                                                                                                                          
Nem tudom, hogyan is köszönhetném meg nektek, hogy ilyen ünnepi foglalkozást tarthattunk 2011 karácsonyán…
El sem tudom mondani, milyen érzés, hogy ennyien eljöttetek, apukák, nagyszülők, nagytestvérek…
Köszönöm minden családnak az egész éves lelkesedést, kitartást, és azt a sok-sok örömet, amit a heti rendszeres foglalkozások adnak nekem a kerületben.
A legnagyobb megerősítés számomra az, hogy ilyen közösségek kovácsolódtak az „Ügyünk” kapcsán, és mikor eljöttök hétköznap délelőttönként, a szőnyegen együtt éljük át a közös éneklés örömét, jó mintát mutatva ezzel a kisbabáknak.
Hálás vagyok Nektek, hogy ott voltatok ezen a szombat délelőttön is.
Köszönöm szépen a közreműködést, segítséget Venczel Mónika kolléganőmnek, köszönöm Bálint Mária Izabellának a gyönyörű pusztinai énekeket, Bartha Kristófnak a szép citerajátékot, és Hagyó Andreának, hogy tanítgatott bennünket mézeskalácsot írókázni.
A rendezvényen készült gyönyörű fotókat Fáryné Szalatnyay Judit a Kiscelli Múzeum munkatársa készítette, itt megnézhetitek őket.
Kívánok mindannyiótoknak boldog, énekszóval teli új évet.
                                                                                                                                                                                          
Művészi gyermeknaptár (forrás www.ringato.hu)


Gyerekeknek, szüleiknek, a családnak!
12 hónap, 12 népi mondóka, 12 kortárs magyar illusztrátor.
A Ringató Kulturális Kft. és a Csimota Kiadó közös gondozásában értékes és minőségi falinaptár jelent meg. Itt nem a megszokott mesefilm figurák vagy állatfotók díszítik az idő múlását, hanem művészi értékű, szemet, lelket gyönyörködtető illusztrációk, és ritkán hallott magyar népi mondókák, rigmusok, találós kérdések bukkannak elő hónapról hónapra a naptárból. A képeket hozzá neves alkotók, korunk mesekönyveinek illusztrátorai adják.                                                                                                                                                                                          
                                                                                                                                                                                          
Karácsonyváró Ringató foglalkozással zárjuk az idei évet is, melyre szeretettel hívok minden III. kerületi, jelenlegi és leendő ringatós családot, természetesen a Ringató Énekes Óvodába járó gyerekeket és szüleiket is!

Ez az ünnepi éneklés a megszokottnál hosszabb lesz, kb. 50 perces, utána pedig szívesen látlak benneteket egy kis karácsonyi sütizésre, beszélgetésre, és kézműveskedésre J

A közös nagy éneklés 10 órakor kezdődik, jól ismert játékok mellett fuvola, gitár és citeraszó színesíti majd ezt a délelőttöt.

Vendégünk lesz Venczel Mónika kolléganőm, aki közreműködője az új Ringató könyvhöz tartozó cd-nek is J, továbbá Bartha Kristóf, az Óbudai Népzenei Iskola növendéke.

Időpont:
2011. december 10. szombat 10:00-12:00
Helyszín:
Óbudai Kulturális Központ, III., San Marco utca 81. földszint, nagyterem.
Belépő:
500 Ft / FELNŐTT, a gyerekeknek ingyenes.
Nem szükséges előre bejelentkezni.

Nagyon örülnék, ha ismét nagy közös ünnepléssel zárnánk az évet, és együtt énekelnének azok a családok, akik különböző helyszínekre járnak Ringatóra, gyertek, várlak Benneteket!
                                                                                                                                                                                          
Október 31-én a Társaskörben
November 1-jén az Óbudai Kulturális Központban
November 3-án Csillaghegyen és Békásmegyeren
nem lesznek foglalkozások, őszi szünetet tartunk.
November 7-től szeretettel várlak benneteket hetente a megszokott időpontokban.
Figyelem! A levelezőlistámban szereplő összes freemailes címről hibaüzenet jött vissza a legutóbbi hírlevelemre, így sajnos nem kaptátok meg.
                                                                                                                                                                                          
2011. október 3-tól elindítom a Ringató Énekes Óvoda foglalkozásokat a Ringatóból kinőtt gyerekeknek. Nagyon örülök, ha úgy gondoljátok, hogy nem szeretnétek, ha három éves kor után megtorpanna mindaz, amit együtt elkezdtünk.
Folytassuk tehát: az előkészületekhez szükség van a visszajelzésetekre, kérem, hogy írjatok, ki az, aki előreláthatólag szeretné hozni a gyermekét októbertől.

Kérem, hogy lehetőleg ne hiányozzanak majd  a gyerekek a foglalkozásokról hogy az egész tanéven át tartó fejlesztési folyamat íve meglegyen.
Tanév közben csak kivételes esetben lehet a foglalkozásokhoz csatlakozni!
Fontos lenne, hogy kisebb testvért ne hozzatok be a foglalkozásokra!

Mivel nagyon sokan jelentkeztetek nagyjából azonos korú - Ringatóból a közelmúltban kinőtt - gyermekkel, mindkét meghirdetett időpontban kiscsoportos foglalkozást fogok tartani.

FONTOS! Akik már jelentkeztek az első csoportba, de tudnának jönni a későbbi időpontra, mielőbb jelezzék, hogy helyet tudjuk biztosítani az új jelentkezőknek!

Mivel  a kiscsoportosok foglalkozása átmenet a Ringató és az Énekes Óvoda között, kérem, hogy a kezdetekkor egy szülő legyen bent a  kicsivel a foglalkozáson.

Helyszín:
Óbudai Társaskör, III. Kiskorona utca 7.

Időpont:
Hétfőnként 16:45-17:15 Kiscsoport (Megtelt!)
Hétfőnként 17:30-18:00 Kiscsoport !!

A jelentkezéshez kérem szépen megadni az alábbiakat:
- Szülő neve
- Szülő telefonszáma
- Gyermek neve
- Gyermek kora (2011 októberében mennyi idős lesz!)

 A foglalkozások ára 1000 Ft / alkalom / gyermek, 1500 Ft / alkalom / 2 testvér (foglalkozáson részt vevő óvodás gyermek).

 Figyelem! Az Énekes Óvoda foglalkozások előtt 16:00-16:30-ig Ringató foglalkozás lesz.
                                                                                                                                                                                          
Sok zenével, új Ringató könyvvel, baba-mama okossággal, vásári vigassággal, sok ezer mosollyal, tánccal és zenével hivatalosan is megnyitottuk az új tanévet az elmúlt szombaton, szeptember 24-én, a Millenárison. Ez ismét kitűnő alkalom volt arra, ahogy sokan, sok helyről összegyűljünk, énekeljünk, játsszuk, örüljünk, gyönyörködjünk. Legmesszebbről egy stuttgarti anyuka érkezett egyenesen a rendezvényünkre a kisfiával.

Fiskus Olga fotói ismét hűen tükrözik a hangulatot:


Ameddig a szem ellát: anyukák, apukák, gyerekek...és ennyien is tudtunk együtt énekelni. Megindító élmény volt!
Talán már szimbolikus értelme is van a Ringatókon oly gyakran felhangzó magyar népdal kezdő sorának: "Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt..."
Hangszeres közreműködőink: Gáll Viktória, Hodos Szilvia, Földi Lehel voltak.


"...hóhahóóó!"


Ismét Marék Veronika volt a vendégünk, aki a képen éppen a Ringató nemezbabát ringatja

Csodálatos napunk volt, sűrítve és nagyon közvetlenül értek bennünket az élmények. Köszönöm szépen Marék Veronikának, hogy megtisztelt bennünket a jelenlétével, és örömet szerzett kicsiknek, nagyoknak, akik sorban álltak az asztalánál, hogy dedikáltassák a könyveket. Köszönöm szépen az Óbudai Népzenei Iskola színvonalas, igazi élményt nyújtó műsorát, a Forgórózsa Táncegyüttes kislányainak fellépését, Gordos Anna kicsinyeknek szóló rendkívül kedves hangulatú táncházát, Szalóki Ági megszokottan szép Gingalló koncertjét.


Gordos Anna "Forgó Rózsái"


Szalóki Ági boldogan énekelt a gyerekeknek

Harminchat kolléganőm jött el az ország minden pontjáról, hogy együtt örüljünk, ünneppé tegyük a napot, és persze a segítségükkel gördülékenyen menjen ez a nagy rendezvény. Köszönöm mindannyiuknak, szeretettel és hálával gondolok rájuk.


A foglalkozásvezető kolléganőimen kívül többen voltak, akik ebben a nagy munkában mellettem álltak. Biztattak, kitartó türelemmel, önzetlenül segítettek, támogattak. Köszönöm szépen mindenkinek, aki az elmúlt több mint fél év szorgalmas készülődésében részt vett!


Fiskus Olga és Gáll Tamás rengeteg gyönyörű fotóját csodálhatjátok meg a központi honlap galériájában. Keressétek meg magatokat a képeken!
(www.ringato. hu - Letöltések - Képek)
                                                                                                                                                                                          
Sok zenével, új Ringató könyvvel, baba-mama okossággal, vásári vigassággal, sok ezer mosollyal, tánccal és zenével várunk mindenkit szeretettel!

RINGATÓ ÉVADNYITÓ - EZER ANYA ÉNEKEL
a
Millenárison
(Budapest, Kis Rókus u. 16-20)
2011. szeptember 24-én 10:00 órától 16:00 óráig

Rendkívüli, nagy eseményre készülünk!
Valóban azt szeretnénk, ha egy
NAGY RINGATÓN
ezer édesanya énekelne, játszana velünk együtt, ölében a kisgyermekével.
Gyertek el minél többen, gazdagodjunk egy felejthetetlen élménnyel!

Vendégünk, tiszteletbeli "Ringatós":
Marék Veronika

10.00 Kapunyitás, vásár (népi hangszerek, kerámiák, bábok, hordozókendő, textilek, puhatalpú babacipő, stb...), játék és mesesarok, kézműves foglalkozások kezdése!
Beszélgetés a meghívott szakértőinkkel: gyermekorvossal, pszichológussal,
gyógytornásszal, logopédussal, gyermekrajzelemzővel, sok más tanácsadóval.

11.00 Ünnepélyes évadnyitó, megnyitja Marék Veronika a Kippkopp, Boribon és más mesék édesanyja

11.15 NAGY RINGATÓ – Ezer anya énekel együtt, ezernyi gyermekével
(foglalkozásvezető Gróh Ili és kolléganői)

12.00 Játék- és mesesarok, ismerkedés a tanulóbiciklivel, a babahintával,
kézműves foglalkozások, beszélgetés szakértőinkkel, vásár...

13.00 Ringató - Énekeljünk együtt magyar népdalokat! - könyvbemutató, dedikálás, a könyv CD mellékletéből
ízelítőt énekel Szalóki Ági, Venczel Mónika, Márczi Anna, Nemcsics Kinga és Holló Noémi

14.00 Bemutatkozik az Óbudai Népzenei Iskola, gyermektáncház, muzsikáló, táncoló gyerekekkel.

15.00 Szalóki Ági Gingalló koncertje

Ezer örömmel várunk ezernyi anyát, sokezer gyermekével! Az apukák se maradjak otthon!



Belépő: 1500 Ft/felnőtt, gyerekeknek ingyenes.

Jegyekről a foglalkozásvezetőknél lehet érdeklődni az egyes Ringató helyszíneken, de internetes vásárlásra is van lehetőség a honlapunkon! ("Jegyvásárlás" menü)
                                                                                                                                                                                          
Az III. kerületi foglalkozások őszi kezdése a következőképpen alakul:

Óbudai Kulturális Központ:
Szeptember 13-tól keddenként 09.15-09:45-ig, 10:00-10:30-ig, 10:45-11:15-ig három csoportban.

Csillaghegyi Közösségi Ház:
Szeptember 15-től csütörtökönként 09.30-10:00-ig.

Békásmegyer, Hunor Hotel:
Szeptember 15-től csütörtökönként 10:30-11:00-ig.

Óbudai Társaskör:
Ringató foglalkozás októbertől hétfőnként 16:00-16:30-ig.
Ringató Énekes Óvoda októbertől hétfőnként 16:45-17:15-ig.
Ringató Énekes Óvoda októbertől hétfőnként 17:30-18:00-ig.
                                                                                                                                                                                          
Ismét Ringató® témahét lesz az alsópáhoki Kolping Hotelben.
A család- és bababarát hotellel együttműködve évente több alkalommal nyújtunk lehetőséget a kisgyermekes családoknak Ringatózásra oly módon, hogy a meghirdetett programhét keretein belül minden délelőtt, délután és este lehetőség nyílik a szállodában Ringató foglalkozáson részt venni, találkozni ugyanazon foglalkozásvezetővel.
A következő Ringató hét 2011. szeptember 4-9. között lesz, melyen én vezetem a foglalkozásokat. Szeretettel várlak Benneteket, és mindenkit, aki szívesen énekel, játszik, mondókázik aktív pihenés közben :)
Örömmel értesítelek benneteket, hogy idén nyáron a III. kerületben is tartunk foglalkozásokat.
Képeket a galériában találtok.

Keddenként várunk Benneteket az Óbudai Kulturális Központban. (III., San Marco utca 81.)

Nagyon örülünk, hogy eddig ilyen sokan eljöttetek, így továbbra is két csoportban találkozunk, 10:00-10:30-ig és 10:45-11:15-ig.

A dátumok és a foglalkozásvezetők, akikkel ezeken a nyári alkalmakon találkozhattok:

június 14. G. Kovács Modeszta
június 21. G. Kovács Modeszta
június 28. G. Kovács Modeszta
július 5. Gállné Gróh Ili
július 12. Hazay Tímea
július 19. Hazay Annamária
július 26. G. Kovács Modeszta

A nyári foglalkozások ára 800 Ft/család/alkalom.

Augusztusban az OKK zárva lesz, így akkor szünetet tartunk, de szeptembertől ezen a helyszínen is lesznek Ringató foglalkozások heti rendszerességgel, melyeket én vezetek majd, keddenként 9:15-től, 10:00-től és 10:45-től.
Az idei utolsó Ringató foglalkozásokat követően, június 17-én Évadzáró-Nyárköszöntő találkozóval búcsúztattuk a tanévet Csillaghegyen.
Hagyományteremtő céllal vettük birtokunkba ismét a közösségi ház udvarán található Kisházat, a játszóteret és természetesen a villamost, ami a kert sarkában múlatja az időt a gyerekek nagy örömére.
Minden III. kerületi ringatós helyszínről jöttek a mamák a gyerekekkel, sőt Fótról, Albertirsáról, a Havanna lakótelepről is csatlakoztak hozzánk anyukák!
A gyerekek ismerkedtek egymással, játszottunk, homokoztunk, csúszdáztunk, mikor már jó sokan összejöttünk, bekuporodtunk a Kisházba az asztal köré a kedvenc dalainkat, népdalkánonokat énekelni, és a jó melegben még egy új lovagoltató játékra is futotta a kedvünkből.
Ebben segített a sok finomabbnál finomabb süti, amiket az anyukák hoztak a batyuban :)
Fotókat a galériában találtok.
Köszönöm mindannyiótoknak ezt a tanévet, a kitartást, a lelkesedést, a sok szép pillanatot!
Mindenkinek nagyon szép, élményekben gazdag nyarat kívánok, szeptemberben újra találkozunk :)
Ne feledjétek, a nyári Ringatókon is várunk Benneteket, ha tehetitek tartsatok velünk!




A Művészetek Palotájában június 8-án tartott nagy évadzáró Ringató részletes beszámolóját a központi honlapon olvashatjátok.
Nyári Ringatók
Sokan kérdezik tőlünk, hogy mikor, hol találnak nyáron is Ringatókat. A "Budapesten" illetve a "Vidéken" feliratra kattintva a felugró táblázat eligazít benneteket.

Figyelem! Mielőtt elindultok a foglalkozásra, érdemes megnézni, hogy nincs-e valami változás! Nézzétek meg a Ringató program központi honlapján a www.ringato.hu honlap jobb szélén található legördülő sávokat: "Kinek a hírei látsszanak", "Foglalkozás keresése település szerint", "Foglalkozás keresése foglalkozásvezető szerint."

Szeretettel várunk benneteket nyáron is!
Ringató tábor a Normafánál

A Normafa Hotelben (Budapest, XII. Eötvös u. 52-54) 2011. augusztus 15-től 19-ig, hétfőtől péntekig, Ringató családi tábort szervezünk.
A táborozáson részt lehet venni napijeggyel (bejárók) és szobafoglalással (bentlakók).

Minden nap 9:30-kor nyitjuk a tábort. Délelőttönként Ringató foglalkozásokat tartunk 10:30-tól és 11.15-től.
Délutánonként bábelőadások, hangszerbemutatók, daltanítás, zeneóvodás foglalkozások, kézműves foglalkozások lesznek, de gyerektáncházat is tervezünk. A szülőknek minden délután, a gyerekek alvásidejében lehetőségük lesz különféle beszélgetős programokon részt venni. Vendégeink között lesz pl. dr. Topál József a kolléganőivel, (MTA Pszichológiai Kutatóintézet), ők a csecsemőkutatásokról beszélnek majd. A szülőknek szánt órák alatt egyetemi hallgatók segítenek a gyerekek körül. (Figyelnek az alvó gyerekekre, játszanak az éber nagyobbakkal.) A napot búcsúénekléssel zárjuk 17:00 óra tájt.

Lehet majd fürdeni, kirándulni, pihenni, kisgyermekes problémákról beszélgetni, tanácsot kérni. Táborzáró vásár várja a táborlakókat és a napi táborlátogatókat.

Részvételi díj:

A tábor ára: 2 000 Ft/nap/gyermek (0-tól 12 éves korig) – ez tartalmazza a Ringató foglalkozásokat (napi 2-3) és minden egyéb felnőtt- és gyermekprogramot – a "Ringatós környezetet".

Kedvezmény:
Két gyermekért összesen: 3 500/Ft/nap

Három gyermekért összesen: 4 500/Ft/nap

Normafa belépőjegy: 1 000 Ft/fő/nap, 2 éves korig nincs belépő

A teljes étkezést a szálloda biztosítja:

Három év alatti kisgyermeknek a szülők biztosítják az étkezést, hozhatnak bébiételt, illetve a speciális étrendet igénylő kisgyermek számára is a szülőknek kell gondoskodniuk az étkezésről.

Egytálétel:
1.500,-Ft / felnőtt
850,-Ft / 3-12 év közötti gyerek

Tízórai. 350,-Ft / 3-12 év közötti gyerek

Uzsonna:
700,-Ft / felnőtt
350,-Ft / 3-12 év közötti gyerek

A vendéglátás árai tartalmazzák az ÁFÁ-t és a 12% szervizdíjat !
A programok és a meghívott előadók szervezése zajlik, a menüpontot folyamatosan frissítjük - praktikus információkkal is.
----------------------------
A jelentkezés módja:

E-mailben Hazay Annamáriánál: hancsa@ringato.hu

Kérjük, hogy az e-mail tartalmazza a következő adatokat:

A táborozásban résztvevő szülő(k) neve……………..
Telefonszáma:……………..

Gyermek(ek) teljes neve, életkora:
1…………………………………..
2…………………………………..
3…………………………………..
Hová járnak Ringató foglalkozásra:……………………………
Napijeggyel szeretnék részt venni a következő napokon:………………………..
A hotelben szobát foglalok: igen nem
--------------------------

Tudnivaló a táborban lakók (nem bejárók) számára:
A szállásról, szobafoglalásról a Hotel Normafa telefonszámán lehet információhoz jutni: +36 1 395 6505 .

Fontos!
A tábor résztvevőinek száma (a napijegyek és a szobák száma is) meglehetősen korlátozott. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el.

A tábor programjainak részvételi díját (2000 Ft/nap/gyermek) az érkezéskor kérjük kifizetni valamennyi napra.

Nincs félnapos jegy, sem a Normafa belépőjegynél, sem a Ringató táborjegyénél.

A belépőjegy, az étkezés és a szállás díjának befizetését a hotel bonyolítja le.

Ha valaki a megadott módon jelentkezett e-mailben, és mégsem tud eljönni, kérjük, feltétlenül időben jelezze, hogy átadhassuk másnak a helyét.

Hirtelen betegség esetén, vagy ha másként szól közbe az élet és nem tudnak jönni a táborba, de befizették a napijegyet, úgy azt szeptembertől beválthatja bármely Ringató foglalkozásokra előzetes egyeztetés alapján.

A táborral kapcsolatban Hazay Annamáriánál lehet érdeklődni a fent található e-mail címen, vagy telefonon a következő számon:
+36-30/377-26-93

Gyertek, töltsünk együtt egy hetet a nyárból!
Az MTA Pszichológiai Kutatóintézetén belül működő Csecsemőakadémia a Ringató foglalkozások pszichológiai hatásait felmérő vizsgálatsorozatba kezdett, amelynek keretében felmérést végzünk a Ringató foglalkozásokon résztvevők között. Ehhez a kutatáshoz kérjük a segítő közreműködéseteket.

A központi honlap "Kutatás" menüjében találjátok a részleteket, köszönöm, ha megnézitek!

Figyelem! A "Csecsemőakadémiára" kattintással megjelenő oldalakon még nem a Ringatóval kapcsolatos kutatásokról olvashattok!



Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu
Szeretettel várlak benneteket június 17-én, pénteken egy kis évzáró-nyárköszöntő összejövetelre Csillaghegyre.

Ez nem rendes foglalkozás lesz, a tavalyihoz hasonlóan kibéreljük a Csillaghegyi Közösségi Ház kertjében álló Kisházat, és beszélgetünk, játszunk, énekelünk, játszóterezünk a szabadban, vagy fedél alatt, ahogy jólesik.

Most nyugodtan hozhatjátok a kedvenc játékokat, nagyobb testvéreket, jöhet az egész család, 10-től várlak benneteket kb. fél 12-ig, vagy délig. Ez egy kötetlen délelőtt lesz, menet közben is csatlakozhattok.

Bejelentkezni nem kell, belépődíj nincs, de ez az alkalom csakúgy, mint tavaly, batyus lesz, ha tehetitek, hozzatok egy kis sütit, inni-vagy harapnivalót.
A tavalyi találkozóról galériában láthattok képeket. De idén nem fog esni, úgy tervezzük :))
Évadzáró Ringató lesz a Művészetek Palotájában 2011. június 8-án (szerdán) három csoportban.
A kezdési időpontok: 9:00 óra, 10:15 és 11:30.


Szeretettel várunk benneteket a Ringató foglalkozásvezető kolléganőimmel, a hangszeres közreműködőinkkel, és a Ringató nemrégiben Kossuth-díjat kapott vendégével, Berecz Andrással.

"Szeretném végre
felépíteni azt a szellemi-lelki otthont, amelyben a gyermekeim is jól érzik
magukat. Amiben ki tudnak egyenesedni. Ahová messziről is visszatalálnak." (Berecz András)

Jegyek már (még?) kaphatóak a MüPá-ban, gyorsan fogynak! Figyelmetekbe ajánlom a honlap MüPa-jegyek fórumát!
Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében (Bp. VIII. ker. Ötpacsirta u. 4.) május 28-án, szombaton, 10:30-12:00 óráig "Énekelj és muzsikálj velünk!" elnevezésű programra várjuk a kisgyermekes családokat.


Mennyi, mennyi, mennyi....és mind szól, szól, szól! (www.ethnosound.hu)

Nagyszerű zenész barátaink Fehér Károly és Gerzson János (www.ethnosound.hu) lesznek a vendégeink, akiknek köszönhetően sok-sok érdekes hangszerrel ismerkedhettek meg. A szokásos éneklés sem fog elmaradni!

Szeretettel várjuk az énekelni, zenélni szerető családokat, kicsiket és nagyokat, gyerekeket, apukákat, anyukákat, nagyszülőket! Bejelentkezni nem kell, a részvétel ingyenes!
Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu
Családi ünneplésre gyűltünk össze május 14-én, szombaton délelőtt a III. kerületi családokkal Békásmegyer-Ófaluban.
Az 1800-as évek derekán, romantikus stílusban épült, a közelmúltban gyönyörűen felújított Szent József Közösségi Ház nagyterme megtelt a jól ismert anyukákkal és kisgyermekeikkel, és ami külön öröm ezeken a rendhagyó, hétvégi alkalmakon, hogy most is szinte minden baba hozta az apukáját vagy nagyszüleit is énekelni, játszani.
Természetesen a férfihangok áradása meghatározza ilyenkor az alkalom hangulatát, mint mindig, az apukák most is feledhetetlen élménnyel ajándékoztak meg mindannyiunkat, ahogy gazdagították a népdalok, kánonok hangzását.
Külön köszönöm hangszeres "vendégeinknek", hogy felkészülésükkel színesítették ezt a hosszúra nyúlt foglalkozást. Köszönöm Bartha Kristóf 10 éves "ringatós nagytestvérnek", hogy eljött közénk és nagyszerűen mutatta be a hangszerét, a citerát, kísérte az élő énekszót.
Büszkék voltuk rá, méltán képviselte az Óbudai Népzenei Iskolát is körünkben!
Köszönöm Fodor Lívia csillaghegyi anyukának, hogy kedvenc népdalainkat hozta hegedűjén, Nepusz Tamás társaskörös apukának, hogy Sárkányparipán vágtatott velünk gitárjával és természetesen Németh Csaba konga-dobos békásmegyeri apukának, hogy többek között segített "jégesőt gyártani".
Bízom benne, hogy ti is úgy érzitek, felemelő, szép pillanatokkal gazdagodtunk szombaton. További képeket a Galériában találtok.
Aki nem tudott eljönni, ne bánkódjon, hátra van még a csillaghegyi évadzáró rendezvényünk, gyertek, találkozzunk ott is!
Május 13-án pénteken 11:30-12:00-ig újabb foglalkozást tartok a Gabala Egészségcentrumban a III. kerületben. (1037 Budapest, Bécsi út 314/C, I. emelet 2., az Óbuda Lakókertnél.)
Erre a foglalkozásra bejelentkezést kérek a modeszta@ringato.hu címen.
Belépő: 800 Ft/ család

Szeretettel várlak Benneteket!
Családi Ringatóra hívom a III. kerületi családokat és minden érdeklődőt május 14-én szombaton 10:30-11:30-ig Békásmegyer-Ófaluba.

Ezek a hétvégi foglalkozások mindig szívet melengetőek, hiszen nagyon sok apuka és nagyszülő el szokott jönni, hogy együtt énekeljen-játsszon velünk a megszokottnál hosszabb, nagyjából egy órás programon.

Várok tehát minden Ringatóra járó családot, olyanokat is, akik csak mostanában csatlakoznak, és nagyon örülnék a nagyobbacska gyerekeknek is, akik időközben bölcsisek lettek, vagy "kiöregedtek "a Ringatóból, de előtte rendszeresen jártak valamelyik helyszínre.

Pontos cím:
Szent József Közösségi Ház - Nagyterem
III., Templom utca 20.
(Térkép a "foglalkozások" menüben, a környező utcákban bőven van parkolóhely, ha HÉV-vel jöttök, akkor a Csobánka térnél kell leszállni és kb. 10 percet sétálni)

Belépő: 500 Ft/család
Figyelem!

Tavaszi szünet miatt április 21-én és 22-én nem lesznek foglalkozások.

Közösségünkkel illetve a híreinkkel a Facebookon is találkozhattok! Itt is várunk benneteket!
A Dialóg Campus Kiadó gondozásában hamarosan újabb Ringató könyv lát napvilágot. Ebben a kötetben a Ringató magyar népdalait gyűjtöttük össze. Részben azokat, amelyeket énekeltünk már, és egy jó csokorra való egyelőre kevésbé ismert gyönyörű dalt. A könyvhöz tartozó CD-n Szalóki Ági mellett nagyszerű népdalénekeseket hallhattok majd: Hodos Szilviát, Nemcsics Kingát, Holló Noémit, akikkel az elmúlt heti stúdiómunka igazi élmény volt.

Bízom benne, hogy sokan lelik majd örömüket az új Ringató könyvben, és egyre többen énekeljük együtt ezeket a magyar népdalokat. Még egy kis türelem, hamarosan megtaláljátok a könyvesboltokban.

Szalóki Ágival a stúdióban
Nyerges András hangmérnök készíti a felvételeket
Poszpisek Márta egyik egész oldalas illusztrációja a könyvből
Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu
A Ringató foglalkozásvezetők ismét kórus-éneklésre várják a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe (Bp. VIII., Ötpacsirta u. 4.) 2011. február 25-én, pénteken 18:00-19:30-ig a Ringatóra járó édesanyákat és mindenki mást, aki szívesen énekel.
A családi éneklés elsősorban felnőtteknek szól, tehát ez nem Ringató foglalkozás lesz. Nagyobbacska gyerekeket (türelmes nagyóvodásokat, kisiskolásokat) is szívesen látunk az anyukák, apukák mellett.
Karvezető: Dr.Gállné Gróh Ilona - a Ringató Program vezetője.
Előzetes bejelentkezés nem szükséges, a részvétel díjtalan!
A Cifra Palota elnevezésű program keretein belül Családi Éneklést tartunk a Művészetek Palotájában 2011. április 3-án, vasárnap 12:00 órától.
Szeretettel várunk mindenkit, anyukákat, apukákat, nagyobbacska gyerekeket, nagyszülőket, akik szívesen részt vennének egy jó hangulatú közös éneklésben. Ez most nem Ringató lesz, ide óvodás, kisiskolás gyerekeket várunk a szüleikkel.
A Tudatos Szülők Iskolája programjában február 27-én, vasárnap, 17:00 órától Gállné Ili Ringató bemutató foglalkozást tart az IBS-ben (II. ker. Tárogató u. 2.), majd ezt követően előadást hallgathattok meg a kisgyermekkori zenei nevelésről.
A bemutató foglalkozásra résztvevőket keresünk, olyan anyukákat és gyerekeket, akik egyébként is járnak Ringatóra. A létszám korlátozott, kérjük, hogy e-mailben (ili@ringato.hu) jelentkezzetek! A jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el, a részvétel ingyenes.
Szeretettel ajánlom figyelmetekbe az Óbudai Népzenei Iskola mellékelt programját.
A meghívót Kobzos Kis Tamástól, az iskola igazgatójától kaptuk, akit már sokan ismertek személyesen is nagyobb ringatós rendezvényekről.
Ha tehetitek, gyertek el, érezzétek jól magatokat, hozzátok a gyerekeket is:)
A képre kattintva kinagyítható a meghívó.
A Ringató foglalkozások alakulása a téli szünet után a következő:

Csillaghegyi Közösségi Ház: január 20-tól csütörtökönként 9:15-9:45-ig

Békásmegyer-Pünkösdfürdő Hotel Hunor: január 20-án egyéb rendezvény miatt nem lesz még foglalkozás! Január 27-től rendszeresen csütörtökön 10:05-10.35-ig.

Békásmegyer-Ófalu Szent József Közösségi Ház: január 20-tól csütörtökönként 11:00-11:30-ig

Óbudai Társaskör: január 21-től péntekenként 9:00-től, 9:45-től és 10:30-tól

A foglalkozásokra nem kell bejelentkezni, a csoportokhoz bármikor lehet csatlakozni, szeretettel várlak Benneteket!
Advent harmadik vasárnapján Karácsonyi éneklést tartottunk a békásmegyeri Hunor Hotel nagytermében.

Szép és vidám pillanatokat éltünk át, felemelő, megható érzés odaülni közétek, mikor ilyen sokan kuporogtok a szőnyegen....köszönöm mindenkinek, aki el tudott jönni, köszönöm az apukáknak, hogy ilyen nagy létszámban gazdagították a hangzást! :) Szeretettel gondolok a nagyszülőkre, akik eljöttek - többen messziről! - hogy aznap itt lehessenek a kisunokákkal a ringatós ünnepünkön!

Legtöbbetekkel hétről-hétre találkozom a megszokott helyszíneken, de olyan jó látni, mikor különböző csoportokba járó anyukák jönnek össze egy-egy ilyen rendhagyó alkalommal, jön velük a család apraja-nagyja és együtt éneklik a jól ismert dalokat, együtt huncutkodnak a gyerekekkel a kedvenc játékoknál.

Nagyon köszönöm Kobzos Kiss Tamásnak, hogy eljött közénk, nyitogatta a kisgyermekek lelkét a népzene szépségeire, szólt a tökcitera, a koboz, gyönyörű magyar énekek, karácsonyi dallamok.

Azt hiszem, nagyon szép lezárása kerekedett így az évnek, kívánom, hogy a téli szünetben is jusson idő éneklésre, nevetésre, sok-sok játékkal teli együttlétre!

A fotókat itt nézhetitek meg, kérem, aki fényképezett és meg tudja tenni, küldjön még képeket, örülnék neki!
A téli szünet előtti utolsó foglalkozások időpontja:
Csillaghegyen és Békásmegyeren december 9-e csütörtök
Az Óbudai Társaskörben december 10-e péntek
A foglalkozások 2011. január 20-tól folytatódnak.
MINDANNYIÓTOKNAK BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK!
A képen látható mézeskalács egy Békásmegyer-Ófaluban élő ringatós anyuka ajándéka, köszönöm!
"Énekelj velünk!" - hívunk, várunk benneteket az ünnep közeledtével egy családias, karácsonyi hangulatú éneklésre a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe (Bp., VIII. ker., Ötpacsirta u. 4.).

Ebben az évben ez lesz az utolsó éneklésünk, melyre december 18-án, szombaton délelőtt 10:00 - 11:30-ig kerül sor.
Vendégként érkezik hozzánk Schäffer Erzsébet, Pulitzer-díjas író, újságíró.

Szeretettel látunk mindenkit az együtt éneklés öröméért, szépségéért, a beszélgetés élményéért. A családi éneklés elsősorban felnőtteknek szól, tehát ez nem Ringató foglalkozás lesz. Nagyobbacska gyerekeket (türelmes nagyóvodásokat, kisiskolásokat) is szívesen látunk az anyukák, apukák mellett. Bejelentkezni nem kell, a részvétel ingyenes!

Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu
Karácsonyi Ringató foglalkozást tartunk 2010. dec. 12-én vasárnap 10:30-11:30-ig Békásmegyer-Pünkösdfürdőn.

Szeretettel várunk minden régi és új családot, aki rendszeres látogatója a III. kerületi foglalkozásoknak, de természetesen hozhattok rokonokat, barátokat messzebbről is, és örömmel látunk mindenkit, aki még nem volt Ringatón :)
Várjuk az apukákat, nagyszülőket, nagyobb gyerekeket is egy kis közös karácsonyi éneklésre, játékra, némi süteményre:)
Ez a program a megszokott foglalkozásoknál hosszabb lesz, körülbelül egy órás.

Vendégünk lesz Kobzos Kiss Tamás, az Óbudai Népzeneiskola igazgatója, Magyar Örökségdíjas művész.

Helyszín:
1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 40.
Hotel Hunor "Magyar" terem


(A hotel "Legenda" termében jövő év elejétől rendszeres foglalkozások lesznek csütörtök délelőttönként!)

A hotelhez bőven tartozik parkolóhely, aki HÉV-vel érkezik, Békásmegyer megállónál kell leszállni.
A foglalkozásra nem kell hoznotok semmit, esetleg váltócipőt.

Erre a délelőttre nem kell bejelentkezni, de ha meg tudjátok tenni, nagyon köszönöm, segítség nekem!
Belépő 500 Ft / család.

Szeretettel várlak Benneteket, mindenkinek örömteli adventi készülődést kívánok!
2011 januárjától új helyszín indul a III. kerületben: Békásmegyer Pünkösdfürdőn a Hunor Hotelben. részleteket a Foglalkozások menüpontban találhattok.
Karácsonyi Ringató a Művészetek Palotájában

Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu

Különleges csoda ez minden évben. Közeleg a karácsony, s mi ismét százan-százhuszan fogunk énekelni egy-egy csoportban a Művészetek Palotája Üvegtermében. Nemcsak ünnepi alkalmakkor találkozunk, hiszen összejövünk hetente, kisebb csoportokban, sok-sok helyen az országban. A Zene Világnapján egymástól távol, de ugyanabban az időpontban ugyanazokat a dalokat együtt énekeljük. Barátságok kötődnek gyerekek és felnőttek között, éneklő közösségek kovácsolódnak, és több százan érkeznek, a "Nagy Ringatóra", ha segíteni kell egy kisfiú gyógyításában...


                                Ringató Balázsért a Millenárison                             A tavalyi karácsonyi Ringató

Idén december 15-én, szerdán, várunk benneteket a Művészetek palotájának Üvegtermébe a karácsonyváró éneklésünkre három csoportban: 9:00 órától, 10:15-től és 11:30-tól.


Vendégünk Bognár Szilvia népdalénekes lesz, Gáll Viktória kobzon, Földi Lehel furulyán játszik majd, és természetesen most sem maradhatnak távol a Ringató foglalkozásvezető kolleganőim sem.

"...a dalolás számomra olyan természetes megnyilatkozása az embernek, mint bármely élettani jelenség..." (B. Sz.)

„Nekem mindig boldog karácsonyaim voltak. Őrzöm is őket, mint szép talizmánokat a szívemben: édesanyámmal ülünk a konyhán és ragasztgatjuk a karácsonyi diót, kötözzük a szaloncukrot.” – írja Bognár Szilvia a karácsonyi kislemeze bevezetőjében. „Esténként sokáig álltam a lépcsőfordulóban, bámultam a fát, s hagytam, hogy megbocsátó fényei megbabonázzanak. Istenem, de sokat sírtam, hogy nekem annyi simogató szeretet adatott…”
Bognár Szilvia a Népművészet Ifjú Mestere, Artisjus-díjas, "Az év folkénekese" címmel a Magyar Rádió eMeRToN-díjjal tűntette ki. (Fotó: B. Vértes Erzsébet)

Jegyeket a MüPa pénztárában válthattok, vagy a www.mupa.hu oldalon online is lehet vásárolni. Hamarosan meg fogjuk oldani itt a Ringató honlapon induló fórummal, hogy a megvásárolt jegyeket, ha úgy adódik, egymásnak át tudjátok adni.

Szeretettel várunk benneteket..."Jertek, jertek...", hiszen: "Öröm hallik mindenfelől..."

Érdeklődő és felelős szülők számára indított előadássorozatot a Tudatos Szülők Iskolája az IBS-ben.
Ranschburg tanár úr korai szülő-gyermek kapcsolatot tárgyaló teltházas előadása után az őszi sorozatban többek között a felelősségteljes családtervezésről, a kezdő szülők megpróbáltatásairól és azok megoldásáról hallhatunk neves pszichológusok, orvosok és tanárok tolmácsolásában.



A Tudatos Szülők Iskolájának programjaiban tavasszal szerepelni fog a Ringatóról, illetve a kisgyermekkori zenei nevelésről szóló előadás is. Az előadást bemutató Ringató foglalkozással, és zeneóvodai foglalkozással illusztráljuk majd. A Tudatos Szülők Iskolájával a Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítvány hosszabb távon együttműködést tervez. A kolleganőimtől, a honlapról és a hírlevelekből mindig tájékoztatást kaptok ezekről a rendezvényekről.

A Tudatos Szülők Iskolájának legközelebbi programjáról ide kattintva olvashattok tájékoztatót.
Ősszel a megszokott rendben várlak benneteket újra, az első foglalkozások alakulása a következő:

Békásmegyeri Szent József Közösségi Ház - szeptember 30. csütörtök 10:30-11:00-ig

Csillaghegyi Közösségi Ház - szeptember 30. csütörtök 9:30-10:00-ig

Óbudai Társaskör - október 1. péntek 9:00-9:30-ig, 9:45-10:15-ig, 10:30-11:00-ig

Az Óbudai Szent Péter és Pál Iskolában az idén nem lesznek foglalkozások.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Dagály utcai könyvtárában (XIII. Bp., Dagály u. 9.) hétvégi Ringató foglalkozások lesznek három alkalommal:
október 2-án (szombaton) foglalkozásvezető: Balogh-Czoller Andrea
november 6-án (szombaton) foglalkozásvezető: Gáspárné Kovács Modeszta
december 4-én (szombaton) foglalkozásvezető: Márczi Anna

A foglalkozásokat két csoportban tartjuk 16:00 órától és 16:45-től. Mivel a létszám korlátozott előzetes bejelentkezést kérünk szépen az andi@ringato.hu címen.
A belépő 700 Ft/család.
Kolleganőimmel szeretettel várunk benneteket!
A Stefánia Kulturális Központban a közeljövőben három alkalommal is tartunk Ringatót a már megszokott szerda délelőttök mellett.

Szeretettel várunk benneteket a következő napokon:

Szeptember 17., péntek, 10:30,  foglalkozásvezető:Gállné Gróh Ili
Szeptember 25., szombat, 10:30, foglalkozásvezetők: Gállné Gróh Ili és kolleganői
Október 1., péntek, 10:30, foglalkozásvezető: Hazay Annamária
Ezekre az időpontokra előzetes bejelentkezés szükséges a hancsa@ringato.hu e-mail címre. A létszám korlátozott, a jelentkezéseket időrendi sorrendben fogadjuk el. A részvétel minden alkalommal ingyenes!


...aznap délelőtt nem "dolgoztam" torokfájás miatt...el is késtem egy kicsit, mert ömlött-szakadt az eső, nem találtam parkolóhelyet...lehangoló volt.
Mindenki egyért izgult, hogy jöjjenek, jöjjenek a családok... hogy gyertek el énekelni és gyertek el Balázsért és hogy ne ilyen borongósan induljon az év.
Megérkeztem a Teátrumba és nem volt tele.... Hazay Ancsa szemét kerestem, láttam, hogy kérdez, és megmondtam az igazat, nincs kint senki, üres a Millenáris park.


Aztán valahogy telt még az a kis idő, amit Iliék várakozásra szántak...mikrofonigazítás, Marék Veronika néni - aki a jótékonysági évadnyitónk fővédnöke volt - dedikált, utolsó simítások Szalóki Ágival a színpadon, Földi Lehel nagyszerű furulyásunk már a helyén, Gáll Viki a kobozzal az ölében vár.

De mégis eljöttetek, 11 óra után még százával...Budapestről, Pest megyéből, tán még messzebbről is. Köszönjük nektek, nem ijesztett el benneteket az időjárás, az útlezárások, nagyon jólesett, hogy ilyen sokan ott voltatok a III. kerületből is!

Ugyanolyan büszke voltam a másik oldalon a szőnyegen is, mintha ott álltam volna színpadon a kolléganőkkel.

Fiskus Olga kolléganőnk fotói elmesélnek mindent.
A VI. Óbudai Kisgyermekes Családok Egészségnapján készült képeket itt nézhetitek meg. Mindkét foglalkozáson megtelt a terem, jólesett összejönnünk ezen az esős délelőttön a hosszú nyár után! Mindig felemelő élmény látni, milyen szívesen jöttök a rendhagyó Ringatóra foglalkozásokra is, ha lehetőség adódik rá.
Köszönjük Bíró Éva vezető védőnőnek és minden kollégájának a nagyszerű szervezést, a "régi" anyukáknak a töretlen lelkesedést, az "új" anyukáknak az érdeklődést!
Ezzel a rendezvénnyel számunkra is megkezdődött a tanév, jövő héttől rendszeresen várlak benneteket!
Ringató Balázsért - rendhagyó tanévnyitó

Forrás: Gállné Gróh Ili - www.ringato.hu

Az idei tanévnyitónk más, fontosabb, több lesz mint az eddigiek. Nemcsak a magunk kedvéért játszunk, énekelünk, hanem ezúttal egy kisfiúért, Balázsért is szól majd minden hang. Balázs és az édesanyja több mint egy évvel ezelőtt még rendszeres látogatója volt a káposztásmegyeri foglalkozásaimnak, aztán 2009 májusában - ahogy erről már korábban is hírt adtam - súlyos baleset érte a kicsit. A Ringatósok nagy családjából többen nyújtottak önzetlenül segítséget, nagyon sokan követik figyelemmel az édesanya blogját. (Kattintásra olvasható!)


Balázs a Ringatón tavaly tavasszal (szemben, fehér pólóban)
Az idei Ringató Évnyitó tehát jótékonysági céllal szerveződik.
Az évnyitó időpontja: 2010. szeptember 11., szombat, 11:00-11:50.
Helye: Millenáris, B épület.
Fővédnök: Marék Veronika
Vendégünk: Szalóki Ági
Természetesen ott lesznek a foglalkozásvezető kolleganőim is, akik már nagyon várják a találkozást veletek.
A belépő: családonként 700 Ft (két felnőtt, két gyerek). Ezen felül köszönettel fogadjuk a Balázs gyógyítására szánt adományokat. A belépőkből és az adományokból összegyűlt teljes összeget a kisfiú családjának adjuk át.

Aki nem tud részt venni az évnyitónkon, de szeretne segíteni, a Balázs Gyógyulásáért Alapítvány számlájára utalhat pénzt, erre a számlaszámra:
OTP 11713005-20601311-00000000
A helyszínen kaphatóak lesznek Marék Veronika könyvei, Szalóki Ági CD-i és a Ringató könyv is. Mindhárman szívesen dedikálunk.
A rendezvényre nem kell előre bejelentkezni, szeretettel várunk benneteket, gyertek minél többen!
2010. szeptember 10-én kerül sor a VI. Óbudai Kisgyermekes Családok Egészségnapja nevű rendezvényre, melynek keretein belül 10:30-tól és 11:15-től ingyenes Ringató foglalkozást tartok minden érdeklődőnek. Részleteket itt olvashattok.

2010 júniusában rendhagyó módon ünnepeltük a tanév végét a III. kerületi ringatós anyukákkal.

A csillaghegyi "kisház" hagyományőrző hangulatába kuckóztuk be magunkat, ide húzódtunk ez eső elől, majd bújtunk elő szabadtéri játékra, beszélgetésre. Alkalom nyílt a különböző csoportokba járó anyukáknak és gyerekeknek az ismerkedésre.

Büszkén mondhatom, hogy a buli jól sikerült :) Képek itt. A ringatós mamák nem csak a szőnyegen lelkesek, sütésben-főzésben is kiemelkedőek!

Köszönöm mindenkinek, hogy eljött és segített a terülj-asztalkámat megtölteni, köszönöm az egész évi élményeket, amiket Tőletek kaptam és a szép délelőttöket.

Ha gondoljátok, Karácsonykor megismételhetjük:))
Szeretnénk megkérni a Ringatóra járó szülőket, hogy a honlapon a foglalkozásvezetők neve alatt található kérdőívet, ha az idejük engedi, legyenek szívesek június 18-ig kitölteni. Fontos számunkra a visszajelzés, komoly segítséget jelent nekünk, ha néhány percet a kérdőív kitöltésére szánnak. Köszönjük szépen!
(A honlap jobb oldalán legördülő menüben találhatóak név szerint a kolleganők. Ki kell választani az adott nevet, majd a "Mutasd"-ra kattintva bejön az az oldal, ahol a név alatt barna betűkkel a "kérdőív"-re kattintva látható lesz egy nem túl hosszú, egyszerű kérdéssor.) (2010.05.13.)
Anyák napi ünneplésre gyűltünk össze május 8-án vasárnap a Csillaghegyi Közösségi Ház nagytermében a Ringatóra járó családokkal.
Nagy öröm volt látni, hogy a babák valóban "családostul" érkeztek, a terem hamar megtelt, és a rutinos ringatós anyukák mellet rengeteg apuka, nagyszülő is velünk játszott, énekelt a szőnyegen.
Nagyszerű élmény volt, ahogy részt vettetek a 3 szólamú kánonok éneklésében, hallani, milyen lelkesen fújjátok a kedvenc népdalokat, látni, milyen önfeledten, odaadó figyelemmel játszotok a babáitokkal.
Köszönöm ezt a nagyszerű délelőttöt mindannyiótoknak és külön köszönet Márczi Anna népzenész kolléganőmnek, hogy ötleteivel, kedvességével és nem utolsósorban hangszerjátékával színesítette az ünnepünket :)
Jövőre veletek ugyanitt :)
(További fotókat, melyek a galériában láthatók, Gáspár Péter és Árva Anita készítették. Sokan fotóztatok, szívesen veszem, ha elkülditek emailben a képeket.)
Ismét elkezdődnek ősszel a zeneóvodás foglalkozások Gállné Ili vezetésével a Stefánia palotában.. A részletes tájékoztató a www.ringato.hu Zeneóvoda menüben található. (2010.05.13.)
A Csillaghegyi Közösségi Ház nagytermében anyák napi Ringatót tartunk május 8-án szombaton 10-től 11 óráig.
Erre az alkalomra szeretettel várom az apukákat, nagyszülőket is: mindenkit, aki rendszeresen jár a foglalkozásokra a III. kerületben, vagy aki ritkábban tud jönni, vagy ez lesz az első Ringatója, vagy akinek ott alszik majd velünk a babája, de szeretné a közös éneklés örömét átélni közösségünkben :)))

Erre az ünnepre bátran hívhattok ismerős családokat, barátokat.
Ezen a délelőttön Márczi Anna népzenész kolléganőm lesz a vendégünk, együtt vezetjük majd a foglalkozást. Annáról bővebben olvashattok a központi honlapon.

Bejelentkezni nem szükséges, de a várható létszám miatt szívesen veszem, ha szóltok.
A foglalkozás a megszokottnál hosszabb lesz, nagyjából egy órás, a belépő 500 Ft / család (apuka, nagyszülők, gyerekek).
Szeretettel várunk Benneteket
Vasárnap délutáni Ringatózásra hívlak Benneteket május 2-án 17.00-17.30-ig Békásmegyer-Ófaluba.

A Plébánia szervezésében sok érdekes program várja az érdeklődőket ezen a napon, ekkor kerül sor a Szent József Ház szentelésére.
A részleteket itt olvashatjátok:
http://bekasmegyer-ofalu.hu

Ez a foglalkozás ingyenes, szeretettel várok mindenkit. (2010.04.22.)
A Művészetek Palotájában már hagyományosan megrendezett Anyák Napi Ringatót április 28-án rendeztük.
Sajnos családi ok miatt nem lehettem ott ezen a napon, de nagyon büszke voltam, hogy ott voltatok néhányan a II. kerületből is.
Az üvegterem ismét megtelt három csoportban és az élmény, amit Gróh Ilivel, Szalóki Ágival és a kolléganőkkel létrehoztatok, az idén is felemelő volt.
Beszéljenek a képek itt.
A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rendezvényei között Ringató is lesz április 24-én, szombaton, 10:30-tól 11:15-ig a Millenárison a Fogadóban. Foglalkozásvezető kolleganőmmel várunk benneteket énekelni, játszani, gyertek minél többen! Nem kell bejelentkezni, jegyek a helyszínen kaphatók.

A Ringató - Énekeljünk és játsszunk a legkisebbekkel c. könyv második kiadása kedvezményes áron megvásárolható lesz ezen a napon a Millenárison a Dialóg Campus Kiadótól.
Szeretettel várom találkozásra, beszélgetésre 12-13 és 14-15 óra között a kiadó pavilonjánál a kisgyermekes szülőket és mindenki mást, aki a Ringató program iránt érdeklődik. Forrás: www.ringato.hu (2010.04.20.)
Örömmel értesítelek benneteket, hogy Békásmegyeren is elindult a Ringató. A foglalkozásokat csütörtökönként 10:30-tól 11-ig tartjuk a Szent József Házban.

Cím: 1038 Budapest, Templom u. 20.
(2010.04.20.)
A Ringató foglalkozásvezetők ismét kórus-éneklésre várják a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményébe (Bp. VIII., Ötpacsirta u. 4.) 2010. április 23-án, pénteken 18:00 órától a Ringatóra járó édesanyákat és mindenki mást, aki szívesen énekel.
Karvezető: Dr.Gállné Gróh Ilona - a Ringató Program vezetője.
A program 19:30-ig tart, előzetes bejelentkezés nem szükséges, a részvétel díjtalan!
(2010.04.20.)




BOLDOG HÚSVÉTOT KÍVÁNOK
MINDEN RINGATÓS CSALÁDNAK!
Csillaghegyi Közösségi Házban 2010. március 25-től a megszokottnál korábban kezdődik a Ringató.
Az új időpont: csütörtökönként 9:30-10:00.
(2010.03.18.)

A Művészetek Palotájában már hagyományosan anyák napi Ringatót rendezünk. Idén április 28-án, szerdán délelőtt három csoportban, összesen háromszázkilencven családot várunk szeretettel.
Kezdési időpontok: 9:00, 10:15 és 11:30.
Jegyek már kaphatók a MüPa pénztárában és az interneten is megvásárolhatók a www.mupa.hu oldalon.
Ezen a napon Szalóki Ági lesz a vendégünk.
Gyertek, várunk benneteket!
(2010.03.18.)

A sikeres budavári szombati foglalkozások után a legközelebbi Hétvégi Ringató a Stefánia Kulturális Központban (Budapest, XIV., Stefánia út 34-36.) lesz   Mezei Kinga vezetésével.
Időpont: április 10. szombat, 9:30-10:10-ig és 10:20-11:00-ig
A belépődíj családonként: 700 Ft.

Mivel a létszám korlátozott, a részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben Kingánál a mezei.kinga@gmail.com címen, vagy a 30/386-5907 telefonszámon. Kérjük, hogy a jelentkezéskor írjátok meg, hogy melyik foglalkozásra szeretnétek jönni és hányan.

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy céljaink elérésének érdekében létrehoztuk a Ringató Magyar Zenei Nevelési Alapítványt.

Az alapítvány közhasznú, alapítója: dr. Hajdu Sándor orvos.
Egy kisfiú története
A hírt Gállné Gróh Ili írta 2010. március 17-én
Az elmúlt év novemberében hírlevelet írtam arról, hogy egy káposztásmegyeri Ringatóra járó két éves kisfiút baleset ért.  A kisfiú 2009 májusa óta kómában van, komoly műtéteken, kezeléseken esik keresztül. A Ringatósok nagy családjából nagyon sokan nyújtottak önzetlenül anyagi segítséget az őssejtkezeléshez, többen ismeretlenül is folyamatosan érdeklődnek a kicsi állapota iránt. Az édesanya kérésére itt köszönöm meg a segítségeteket, hihetetlen erők mozdultak meg.

Az anyuka által írt blog - ahol rendszeresen ír kisfia állapotáról - ide kattintva olvasható. A blogban figyelemmel tudjátok majd követni Balázs - őszintén bízom benne - egyre javuló állapotát. (A blogot az édesanya kérésére tettük elérhetővé.)
Még egyszer köszönöm a család nevében a sok együttérző, erőt adó levelet, minden jó szót, és anyagi támogatást!(2010.03.19.)
Hétvégi Ringató a Budavári Művelődési Házban
Újdonság a havonta egy-két alkalommal megrendezett hétvégi Ringató.
A legközelebbi ilyen foglalkozás úgynevezett "nagy" Ringató lesz, 50 perces, több foglalkozásvezetővel.
Helyszín: Budavári Művelődési Ház (I. ker. Bem rakpart 6.)
Időpont: március 20. szombat.

A nagy érdeklődésre tekintettel az eredeti kiíráshoz képest egy órával korábban is tartunk egy nagy Ringatót.
1. csoport: 9:30-10:20 -ig.
2. csoport: 10:30-11:20-ig

A foglalkozást vezetik: Hazay Annamária, Márczi Anna, Gállné Gróh Ilona.
Mivel a létszám korlátozott, előzetes bejelentkezés szükséges a hancsa@ringato.hu címen.
Részvételi díj: 700 Ft/család (maximum: két felnőtt, két gyerek).
Szeretettel várunk benneteket! Forrás: www.ringato.hu (2010.03.06.)
Az Óbudai Szent Péter és Pál iskola február első hetében zárva lesz, ezért február 5-én itt nem lesz foglalkozás. Az ide járó mamák kivételesen az Óbudai Társaskörbe jöhetnek 10:30-ra ezen a napon. Február 12-től a megszokott rend szerint folytatódnak a foglalkozások. (2010.02.03.)
Az új évben továbbra is heti rendszerességgel várlak benneteket minden helyszínen.

Téli szünet utáni első időpontok:

Csillaghegyi Közösségi Ház - január 21. csütörtök 10:00-10:30
Óbudai Társaskör - január 22. péntek 09:00-09:30, 09:45-10:15
Szent Péter és Pál Iskola - január 22. péntek 10:45-11:15
Ringató könyvbemutató

A Ringató - Énekeljünk és játsszunk a legkisebbekkel! c. könyv bemutatója zárta ebben az évben a Ringató rendezvényeit.

Tovább a hírhez: kattints ide.

A téli szünet előtti utolsó időpontok:

Csillaghegyi Közösségi Ház : nov. 26.
Ezen a helyszínen az idén már nem lesznek foglalkozások. (Dec.3-án családi ok miatt, dec. 10-én szakmai program miatt nem tudok jönni.)

Óbudai Társaskör és Óbudai Szent Péter és Pál iskola: dec. 4.
Dec. 11-én szintén szakmai elfoglaltság miatt nem tartok foglalkozást. (Ringató-hét a Kolping hotelben).
Mindannyiótokat szeretettel várunk a Karácsonyi Ringatóra a Művészetek Palotájába december 16-án!

A januári kezdéseket később tudom kiírni.
Forrás: Dr. Gállné Gróh Ilona, Ringató hírlevél

Kedves Ringatós Családok!

Karácsonyi Ringatóra hívunk benneteket a Művészetek Palotájába!

Időpont:
2009. december 16. szerda
9:00-től, 10:15-től és 11:30-tól.

Már hagyomány, hogy a Ringatót rendszeresen látogató gyerekek és szüleik karácsonykor együtt ünnepelnek a Művészetek Palotájában.
Az idén vendégeink lesznek:
Vakler Anna énekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszakának oktatója, és Varró János, a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.

Jegyár: 300 Ft (felnőttenként)

A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a MüPa jegypénztárában, vagy interneten a www.mupa.hu oldalon!

Gyertek minél többen, várjuk együtt a karácsonyt játékkal, énekszóval!
(2009.11.23.)
Novembertől új helyszínen, a Hagyományok Házában (Budapest, I., Corvin tér 8.) is lehetőség nyílik egy kis ringatózásra.
Márczi Anna kolleganőnk vezeti a foglalkozást csütörtök délelőttönként 9:30-10:00-ig.
Anna népzenész, az Ifjú Muzsikás Együttes tagja.
Novemberben már találkozhattatok vele a Társaskörben, menjetek, énekeljetek együtt az új helyszínen is, és hívjátok, értesítsétek a közelben lakó barátaitokat, ismerőseiteket! :)
Érezzétek jól magatokat a Ringatókon!

 "Ha énekelsz, nem csak a hangodat formálod, hanem a lelkedet is, és azét is, aki hallgatja."
(Csoóri Sándorné Marosi Julianna)
(2009.11.13.)
2009. 11. 12-én, csütörtökön még helyettesítés lesz a csillaghegyi foglalkozáson. Ezen a napon Molnár Ágnes kolléganőm tartja majd a Ringatót.
2009. 11. 13-án, pénteken az Óbudai Társaskörben és az új helyszínen, a Fényes Adolf utcában már ott leszek, minden a megszokott rend szerint folytatódik.
A múlt heti helyettesítésekért köszönet Mezei Kingának és Márczi Annának. (2009.11.11.)
E hét pénteken, október 30-án az Óbudai Társaskörben nem lesznek foglalkozások. Mivel a békásmegyeri egészségnapon tartok bemutató foglalkozásokat.
Ne feledjétek, jövő héttől új menetrenddel várlak benneteket Óbudán! (2009.10.25.)
Forrás: Dr. Gállné Gróh Ilona, www.ringato.hu

Gyakran kapunk levelet a külföldön élő kisgyermekes családoktól, hogy szeretnék, ha hozzájuk is eljuthatna a Ringató.

Örömmel újságoljuk, hogy a Felvidéken is megismerhetik a foglalkozásainkat az érdeklődők.

Gáspárné Kovács Modeszta kolleganőm tartja az első Ringatót Párkányban (Štúrovo) a Művelődési Központban (Hasičská 25.).
Időpontja: 2009. november 18. 10:00.

A foglalkozásra a következő telefonszámon lehet bejelentkezni: (+421) 36/7511-108.

Ezt követően minden hónapban más-más foglalkozásvezetőnk látogat el a párkányi magyar anyukákhoz, apukákhoz, gyerekekhez.

Szeretettel várjuk ezekre az alkalmakra a környékbeli családokat akár Esztergomból is!
(2009.10.25.)

2009. november 6-tól az Óbudai Társaskör szomszédságában új helyszínen is várlak benneteket.
Cím:   Óbudai Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskola
          Budapest III., Fényes Adolf utca 10. (Tímár utcai sarok)
Péntek délelőttök alakulása novembertől:
09:00-09:30 Óbudai Társaskör
09:45-10:15 Óbudai Társaskör
10:45-11:15 Szent Péter és Pál Iskola
A Társaskörbe továbbra is be kell jelentkezni. Az új helyszínen bejelentkezés nélkül is bármikor lehet csatlakozni a csoporthoz. (2009.10.22.)
2009. október 30-án pénteken Ringató foglalkozások lesznek az anyatej világnapja alkalmából megrendezésre kerülő egészségnapon a Békásmegyeri Közösségi Házban.
Időpontok: 10:45-11:15 és 11:20-11:50.
Ezek a bemutató alkalmak ingyenesek, szeretettel várok minden kisgyermekes családot, természetesen azokat is, akik még nem voltak Ringató foglalkozáson! (2009.10.20.)

Ringató Németországban
A Ringató program vezetője, Dr. Gállné Gróh Ilona kolléganőnkkel, Dr. Hajdúné Hazay Annamáriával szeptember végén egy hosszúhétvége erejéig több német városban tartott foglalkozásokat.
Kedves Ili és Ancsa, köszönjük, hogy vittétek a hírünket, a magyar népdalokat, és hogy hagyományaink felelevenítésével segítettétek a kint élő kisgyermekes magyar családok közösségformálását.
Beszámoló a központi honlapról, a hírt Gállné Gróh Ili írta:
     
Immár harmadszor jártam Németországban, hogy az ott élő magyar kisgyermekes családokkal együtt játsszunk, énekeljünk. Ezúttal dr. Hajdúné Hazay Annamária kolleganőm is elkísért, hiszen olyan sokan vártak ránk, és annyi feladatunk volt, hogy egyedül nem tudtam volna mindent teljesíteni.
Szeptember 26-28-ig öt városba látogattunk el. Jártunk Freiburgban, Frankfurtban, Heidelbergben, Karlsruheban és Stuttgartban
Nagy szeretettel,  figyelmességgel, őszinte érdeklődéssel vettek bennünket körül.
A foglalkozások, a családi éneklések hasonlóan zajlottak, mint itthon, de valahogy mindig elhúzódtak egy-másfél órás, vagy néha hosszabb énekléssé, beszélgetéssé alakultak. Ültünk a szőnyegen, énekeltünk, muzsikáltunk, játszottunk, meghatódtunk, örültünk, nevettünk...
Messze az országtól a közösen énekelt magyar népdal, vagy a magyar szó kap még valami olyan különös értéket, amit itthon nem mindig veszünk észre... (2009.10.10.)
Hungarikumok a Parlamentben
2009. szeptember 26-án a Hungarikumok a Parlamentben elnevezésű konferencián vett részt két kolléganőnk, Hazay Tímea és Vadai Henrietta.
Timi beszámolója olvasható itt. (2009.10.10.)